2013. július 14., vasárnap

Morgan Matson: Amy on the Summer Road

A könyv nagyon jó értékeléseket kapott az Amazonon és mivel nekem is felkeltette az érdeklődésemet, ráadásul igazi nyári kalandot ígért, belekezdtem.


Amy szülei docensek voltak egy egyetemen, míg az apa egy balesetben meg nem halt. Az anya elköltözik, egy másik városban vállal állást, a lány ikertestvére, Charlie elvonóra kerül a drogproblémái miatt, Amy pedig a tanév végéig egyedül marad a házban, amit el akarnak adni. A nyár és a szünet beköszöntével az anyjához indul, de mivel nem vezet, az anyja szerez neki valakit, aki elviszi őt és a kocsit. A 17 éves lány 4 napig utazik terv szerint a 19 éves, őrületesen helyes Rogerrel, akivel gyerekként együtt játszottak, de nem nagyon emlékeznek egymásra. Az anya összeállítja nekik az útvonalat, lefoglalja a szállásokat, de ez így elég unalmas, így inkább mennek a saját fejük után. Először a Yosemite nemzeti parkba, ahol a lány gyakran járt az apjával és az ikertesójával, majd tovább keresztül-kasul Amerikán. Persze közben akarva-akaratlanul kiderülnek róluk dolgok, megismerik egymást, egymás szokásait, barchobáznak, titkokat osztanak meg egymással, kalandokba keverednek. Találkoznak Hadleyvel, Roger ex barátnőjével, aki miatt alapos kitérőt iktatnak be, h a srác még egyszer megpróbálkozzon nála, majd meglátogatják Charliet az elvonón, elmennek Gracelandbe, Elvis házához, ahova Amy az apjával akart menni. Dokumentálják is a kalandokat, képek, számlák, feljegyzések színesítik (ha a Paperwhite nem lenne fekete-fehér) a könyvet is. Közben szépen lassan kiderül, mi is történt azon a végzetes reggelen, mikor Amy édesapja meghalt és milyen szerepet tulajdonít magának mindebben a lány.
Mint általában az ilyen utazós történetek esetében itt sem az úti cél és annak elérése az igazán fontos, hanem inkább a megtett út. Ezalatt jelen esetben nagyon sok minden történik velük, Amy sok mindent megért, elfogadja jobban a családját, legyőzi a démonait pl. mer újra beülni a kormány mögé. Az út során meggyógyul, új emberekkel, élményekkel találkozik és Rogerrel, emberekkel, akik klassznak találják, új önbizalmat adnak neki.
A két fiatal persze egymásra talál a végén, de az eléggé egyértelmű szerelmi szál ellenére, sokkal többről szól a könyvben. Hihetően ír a veszteségről és a gyászról, remekül egyesíti a kalandot és a romantikát, miközben abszolút érdekes az amerikai táj bemutatása is.
Az írónő maga is nagy rajongója a road-tripeknek, eddig 3-szor utazta be az Egyesült Államokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése