2013. szeptember 27., péntek

Catharina Ingelman-Sundberg: Wir fangen gerade erst an

Azt, h Svédországot, a svédeket és mindent, ami svéd szeretek nálam alap. Így az, h a svéd szerző könyve olvasásra kerül, nem volt kérdés, csak a mikor. Tovább csábított, h azzal hirdette magát a könyv, h hasonló Jonas Jonasson sikerkönyvéhez, ami nekem is nagyon tetszett. Most viszont nagyot csalódtam.


3 idős nő és 2 idős pasi, mindannyian már 80 körül egy idősek otthonában élnek, mióta viszont új tulajdonosa van a helynek, egyre rosszabbul megy a soruk. Egy, a svédországi börtönökről szóló tudósítás után érlelődik meg bennük az elhatározás, h be kell jutniuk nekik is, mármint a börtönbe;), merthogy ott emberhez méltón élhetnének.
Ennek érdekében megszöknek az öregek otthonából és meg sem állnak Stockholm legelegánsabb szállodájáig, a Grand Hotelben vernek tanyát. A terv az, h itt lopnak a tehetős vendégektől annyit, amennyiből majd jobban tudnak élni. Igazán rosszul nem jöhetnek ki a dologból ugyebár, mert ha elkapják és sittre vágják őket, az is jó, méghozzá nagyon. Végül aztán a Nemzeti Múzeumból lovasítanak meg 2 képet, egy Monet és egy Renoirt. Bár néhány baki becsúszik, de végül minden jól sikerül és a rendőrség teljesen el van hűlve, micsoda profikkal van dolguk, nem is sejtik, h a jelek sokszor nem profizmusról, sokkal inkább amatörizmusról árulkodnak. Ezután váltságdíj, bénázások, majd az áhított börtön, a szabadulás után újabb turpisságok, némi szenior l’amour és főleg kombinálás és keverés össze-vissza… Sajnos nagyon sokszor borzasztó vontatottnak éreztem, meg kissé erőltetettnek is, bár az alapötlet épp elég idióta, vagyis tetszett;), de a megvalósítás nem, megszenvedtem vele. Régen olvastam már ilyesmit, ami ennyire idegesített és irritált:S.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése