A hamburgi újságírónő a német Legyen Ön is milliomosban nyert 500 000 eurót és a terve, azonnal készen állt: 1 évig, 12 különböző helyen élni 1-1 hónapig.
2011. 01. 01-én neki is vágott ennek az izgalmas projektnek, a könyv az egy év krónikája, 12 levél barátoknak, ismerősöknek, családtagoknak. Meglepődtem, mikor kiderült, h 50 éves a szerző-főszereplő, mert abszolút nem néz ki annyinak, meg valahogy olyan 30-asnak tippeltem volna az egész ötlet miatt. Ebben az egy évben olyan helyekre akart utazni, amiket vagy nem ismer, vagy járt már ott, de csak rövid időre és annyira megragadták, h több időt szeretett volna ott tölteni. A terve az volt, h mindenhol bútorozott lakást bérel és normális, hétköznapi életet él, nem a luxus szállodák és a turista programok vonzották.
Kíváncsian, érdeklődőn és a világra nyitottan vágott bele az egy évbe, az első állomáson, Sydneyben kenguru húst evett, ukulelelén játszott (a gitár kicsi, négyhúros változata), hentes tanfolyamra járt és máris itt a február, amit Buenos Airesben töltött. Itt spanyolul tanult, kipróbálta a tangót, tanfolyamra is járt, de ez nem az ő világa és ezt nem félt be is vallani és elfogadni. Megpróbált hozzászokni a legkorábban 22 órakor kezdődő vacsorákhoz, ez nem is volt olyan nehéz, ha egy Asadóról, egy grill vacsora-buliról volt szó. Közben a tanfolyamai és tanulási vágyával kapcsolatban szerintem egy nagyon nagy igazságot is megfogalmazott:
Semmi sem izgalmasabb és ellazítóbb, mint az önkéntes tanulás.A 3. hónapban Mumbaiban elérte az első mélypont, kimerült, állandóan ideges és dühös volt. Próbálkozott, mégis úgy érezte, „nem jut be ebbe a városba”, bár megismerkedett helyiekkel és megbeszélt velük találkozókat, de azokat az utolsó pillanatban mindig lemondták, vagy egyszerűen csak nem mentek el. Szörnyűségekkel szembesült pl.: már napi 100 rupiáért lehet csecsemőt bérelni a kolduláshoz, 1 éveset 50-ért, 3 éveset már 30-érs, miközben ugyanott a világ legnagyobb magánháza épült 27 emelettel és 37 000m2-rel egyetlen család számára, még soha nem érzett ilyen erős, egymásnak teljesen ellentmondó érzelmeket, mint itt, India volt a legnagyobb kultúrsokk, amit valaha átélt. Innen áprilisban Shanghaiba vezetett az útja, bár eredetileg Tokió volt tervben, de nem mehetett oda, mert 2 héttel a Fukushimában történtek után még mindig senki nem tudott semmit a következményekről. Kínában nagy bátran belekezdett a mandarin nyelv tanulásába, de hamar belátta, h ez nagyon nehéz. Tai chizni tanult viszont és szinten minden reggel gyakorolt a Xiangyang parkban. Nagyon izgalmasnak tartotta ezt a számára „nyelv” nélküli világot, h mindenre jobban kellett figyelnie, hisz nem tudta elolvasni a kiírásokat, nem értette a beszédet, ahogy őt sem értették, mégis boldogult. Az 5. helyszínt, Hawaiit szanatóriumként élte meg, meg tudom érteni;). Igazi klasszikus, lusta nyaralás lett ez a hónap, lazítással és persze azért némi tanulással:), megtanult rendesen ukulelén játszani. Júniusban beleszeretett San Franciscoba, még az is megfordult a fejében, h itt marad, nem folytatja az utazást, vagy hogy majd itt folytatja az életét. Mégis tovább utazott aztán a már évtizedek óta ismert és csodált Londonba. Csuda programjai voltak itt: a Science Museumban csótányjelmezben rohangált a többi látogatóval, a Lullaby c. népszerű „előadáson” is részt vett, itt csak annyi a produkció, h megpróbálják a közönséget minél gyorsabban elaltatni:). Szó szerint: mindenki viszi a pizsijét, kap forró csokit, a show álmosító, pont ez a cél, reggel közös ébredés a színpad köré rendezett ágyakban, majd reggeli. Itt kötő tanfolyamra járt és a legjobb barátnőjével turistáskodott egy hétvégén keresztül. Az élményei és a kipróbált új dolgok hatására, újabb nagy igazságot fogalmazott meg.
Túl sokszor gondolkodunk a vagy-vagyban és túl kevésszer az is-isben.
Augusztusban aztán Koppenhágában bicajozott, sőt még azt a luxust is megengedte magának, h testre szabott bicót csináltatott. Itt pár nap erejéig meglátogatták a szülei is. Innen Barcelonába ment, ami szintén mélypont lett. Nem jutott dűlőre a várossal, úgy érezte még nagyobb volt a kultúrsokk számára Koppenhága után, mint Buenos Aires és Mumbai között, talán túl rövid volt a repülőút, túl gyors és éles a váltás. Az októbert Tel Avivban töltötte aztán, ahol elgondolkodott azon, miben hisz, így van ez, ha hirtelen azt látod, balra Bethlehem, jobbra a Genezáret tó… Jeruzsálembe is elment, sehol nem találkozott ennyi kedves, nyitott emberrel, mint Izraelben, pedig tartott a helytől németként és igazi árja kinézettel. A sok zsidó ünnep miatt választotta az októbert, egészen különleges élmény volt számára a Jom Kippur vagy a Rosh Hashanah, a zsidó új év. Ez a hónap sem telt el tanfolyam nélkül, ezúttal búvárkodni tanult. Az utolsó előtti helyszín Etiópia, a főváros Addis Abeba volt. Először elképedt a körülményeken, meg úgy általában mindenen, de aztán nagyon a szívéhez nőtt a város és az egyetlen afrikai ország, amit sosem gyarmatosították. Rögtön jól érezte magát, bár itt lett a 308 napi utazgatás után először meglopva, a táskáját lovasították meg, de nem volt benne semmi létfontosságú vagy pótolhatatlan, így igazából ezt is nagyon lazán fogta fel. Ez után az egy hónap után eljátszott a gondolattal, h ennyi volt, befejezi, de aztán mégis elrepült még Kubába, Havannába. Végül ez nem tetszett neki, úgy érezte a város és az emberek a múltban élnek, a jelen és a jövő nem is érdekli őket, ezenkívül már igazán fáradt és kimerült volt. Végül 2 hétre csatlakozott hozzá egy kolléganője, eleinte nem nagyon örült ennek, de végül ő lendítette át a holtponton és igazán jókedvűen zárta vele az utazgatós évét. A végére tartogatott magának még egy slussz poént: haza Hamburgba hajóval ment, azon töltötte a karácsonyt és az új évet is, 12 napig hajózott egy teherhajó legénységével, ez sem éppen mindennapi;).
Nagyon tetszett a könyv, de szerintem ez a hosszú lelkendezésemből már kiderült;). Szimpatikusnak találtam Maiket, aki a több, mint 180 cm-es magasságával, szőke hajával, fehér bőrével, egyedül utazó nőként, mindenhol az érdeklődés középpontjában állt, de soha nem negatív értelemben és ezzel soha nem élt vissza. Kicsit persze irigykedtem is, de nem feltétlenül a pénzre, amiből ezt az utazást megengedhette magának, hanem sokkal inkább a bátorságára, az eltökéltségére, mert szerintem nem sok nő, pláne nem sok 50-es nő vágott volna bele egy ilyen útba egyedül. Egyébként őt is meglepte, h az anyagi vonzata ennek az évnek nem volt igazán nagy, mivel a hétköznapokra koncentrált, nem a luxus és rongyrázás érdekelte. Meg egyébként sem arról híresek a németek, h szórnák a pénzt, ő sem tette, így végül rájött, a nyeremény nélkül is simán vállalkozhatott volna erre – na azért ez nálunk másként van – igaz ő közben is dolgozott, újságíróként ezt megtehette, meg hát egy csomó hely ahol volt, Shanghai, Mumbai pl. nagyon olcsók.
Nagyon tetszett továbbá, h minden hónap, vagyis város után 10 pontban foglalta össze a legfontosabb tanulságokat, a helyiekről, a városról, vagy egyszerűen csak a hétköznapi tapasztalatairól. Szintén nagyon jónak találtam, h az egy év végeztével nem ér véget a könyv, beavat az otthoni első hónapjában, mikor nem találta a helyét, idegennek érezte a várost, a lakását, sok mindenben változott, sok mindent átértékelt. A visszailleszkedés egyáltalán nem volt könnyű és erről őszintén írt is. Ez a másik nagyon szimpatikus számomra, h nem csak a pozitív dolgokról írt, hanem a problémákról, a saját hibáiról is, nem áltatta magát és az olvasóit sem egy ideállal.
Egyébként meg a könyv vágyat ébreszt az utazáshoz, na nem feltétlenül Hawaii, Shanghai vagy Syney iránt, (persze ahhoz is, de ez momentán nem túl reális;)), hanem maga az utazás iránt, igaz ez nálam nem túl nehéz és nem is újdonság;). Fontos viszont megjegyezni, h bár persze sok érdekességet megtudunk a városokról, ahol járt, de ez nem egy útikönyv, a saját személyes élményeit, gondolatait, benyomásait írta meg. Ebben az 1 évben nagyon sokat tanult önmagáról is, így legalább annyira megismerjük Maikét, mint a 12 várost.
Ebben az egy évben írt egy blogot is az élményeiről, amiben még nagyon nem volt időm elmélyedni, de mindképpen tervben van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése