2014. szeptember 29., hétfő

Carina Bartsch: Türkisgrüner Winter

Az első részben megismert Emely és Elyas történetét fűzi tovább a szerző. Kár, h az úgy ért véget, h egyértelművé vált, kezdődik majd az egész elölről és tényleg ez is történik.


Nem nagyon tudok a történetről írni, mert olyan sok minden nem történik, a srác továbbra is epekedik a csajért, az meg osztja rendesen. Mikor végre meglenne a bizalom, egy pillanat alatt eljátssza azt az őszinte Elyas és a csaj egy olyan hülyeségen szenved fejezeteken át, h őrület. Sajnos nagyon szenvelgős, abszolút nyálas tiniregény lett belőle egy szempillantás alatt és ebből a skatulyából csak ritkán sikerül kitörnie. A fiatalok rájönnek, h talán nem is újra kezdődött számukra minden, hanem soha be sem fejeződött. A végén megismerjük Elyas elbeszélésében is a közös múltjukat, az ő érzéseit anno és most, mikor újra találkoztak. Ez talán megmagyaráz néhány dolgot, de szerintem érdekesebb lett volna, ha legalább néhány fejezet erejéig bepillantást enged a kapcsolatukba is, persze nem a „dúl a láv” érdekelt volna, hanem az a két fiatal, akit az első könyvben megismertünk, akiknek szellemes párbeszédei, ugratásai szinte teljesen eltűntek sajnos a folytatásra:(, ezért nagyon kár szerintem. Stílusában túlságosan patetikus és hősszerelmes lett, ami a kezdeti lazaság után szerintem egy abszolút negatív fordulat.
A címet ezúttal sokkal találóbbnak érzem (Türkizzöld tél), mert bár az évszak itt sem annyira hangsúlyos, de mindkét könyvben központi szerepet kapnak Elyas türkizzöld szemei.
A könyvek sikerére jellemző, h már angolul is megjelentek és nagyon sokan várják a 3. részt is, ami nem valószínű, h lesz. Szerintem jobb is ez így, mert valószínűleg kreálna valami drámát és kezdődne újból az egész, igazából lehet, h jobb lett volna, ha ez a 2. rész sem készül el, hanem lezárja ezt a történetet az első könyvben.

3 megjegyzés:

  1. Happy end lesz a vége? Amire mindenki vár? :) Nemrég tettem le az első részt magyarul, a végére egészen megutáltam a főszereplőnőt, szóval nem igazán érdekel a sorozat már részleteiben, de a végkifejlet igen. Megírnád légyszi? :) Köszi előre is.

    VálaszTörlés
  2. Persze, h happy end lesz! Ahogy írtam is, az 1. rész végére nekem is elegem lett a csajból...Szerintem nem sokat veszítesz, ha kihagyod a 2. részt.

    VálaszTörlés