2015. december 1., kedd

David Safier: Mieses Karma hoch 2

A regény első része 2010-ben, amikor olvastam felkerült nálam az év legjobban tetszett könyvei közé, így aztán persze, hogy érdekelt a folytatás. Arra számítottam, h azt folytatja, ahogy az általában lenni szokott, de nem ez a helyzet. Helyette ezúttal más szereplőkkel írja le kb. uazt, mint az 1. részben. Na jó, ez így azért talán egy kicsit túlzás, de alapvetően erről van szó. Safier pesze továbbra is szórakoztatóan ír, na de mégis…


Daisy sikertelen színésznőként tengeti az életét Berlinben, iszik, nem veti meg alkalom adtán a drogokat és rendszeresen az egy éjszakás kalandokat sem. Élete lehetősége lenne, h Marc Barton oldalán domborítson - ha csak pár másodpercig is - egy James Bond filmben, de elpuskázza az alkalmat és mikor beugrik a sztár kocsijába, h kimagyarázza a helyzetet, együtt halnak meg egy közlekedési balesetben, majd születnek újra mindketten hangyaként, emberi életük viselt dolgai miatt. Ezután jön a már az első kötetből jól ismert karma gyűjtés, miközben hangyaként részt vesznek Daisy temetésén és ott sokkolja őket, amit látnak: Barton világszép felesége rástartol Jannisra, Daisy haverjára. A tragikomikus a dologban, h a lány csak hangyaként döbben rá, h nem csak ő jelentett többet a srácnak egyszerű barátnál…Hangyalétük csak rövid kis intermezzo, ezután aranyhalak lesznek, majd kismadár fiókaként születnek újjá, aztán csigaként és ekkor már pattognak a szikrák a két csiga, Daisy és Barton között. A reinkarnációs létra-mászás közben találkoznak Casanovával, Einstennel, egy ősemberrel, Bob Marleyval, Jesse Jamesszel és Daisy anyjával is. Önzetlenül nagy jót tesznek csigaként, ezért Buddha a Nirvanaba akarja juttatni őket, ami minden lélek célja, de Daisy még nem is élt, először halként, majd madárként érezte, milyen is élni.

…a legnagyobb hiba, amit az emberek a halálos ágyukon megbánnak, h nem éltek…
Buddha kivételt tesz velük, újra emberi alakban születnek újjá és ebben a megszokott – és egyben őrülten szokatlan- testben is hajmeresztő új kalandok várnak rájuk, na meg persze a szerelem. A vége elég szentimentálisra sikeredett, túl csöpögősre. Safier valahogy azt sugallja, h ha eltöltesz egy másik emberrel (vagy lélekkel;)) egy kis időt, átéltek együtt ezt-azt, akkor tuti, h a végén nagy szerelem lesz a vége, ami azért elég nagy baromság…Persze rengeteg könyv szól erről, de itt valahogy nagyon nem passzolnak ehhez a szereplők, nem „vettem be”. A másik, amit eléggé furcsálltam, h Buddha többször is arról beszél, h ők különlegesek bla, bla, bla…miért is? Szóval megint nem tudom eldönteni, az én ízlésem változott-e meg, vagy ez egy jóval gyengébb könyv, mint az első, ami kétségtelenül Safier legsikeresebb regénye volt és ami 7 éve, 2008-ban, egy csapásra híressé tette, ez a 2. rész nem hiányzott szerintem.


A cím (Pocsék karma a négyzeten) először azt hittem arra utal, h ez a második rész, nyilván arra is, de leginkább arra, h most a négyzeten élvezhetjük a történetet, mert egy pár reinkarnációs kalandjait követhetjük nyomon.
Az egykor Safier-témában oly lelkes Ulpius-ház már régen felhagyott a német író regényeinek kiadásával, így kíváncsian várom, lesz-e magyar kiadása az itthon is sikeres Pocsék karma folytatásának.

3 megjegyzés:

  1. Szia Anita, nagyon vártam, hogy mit fogsz irni a könyvről. Elég szigoru voltál a regénnyel ( vagyis a folytatásával) Szerintem kell ilyen is hogy higgyük hogy megéri harcolni lehet hogy igy gondolta Herr Safier a dolgot, hogy harcolsz harcolsz és van gyümölcse eredménye. :-)
    Ezt szerintem jobban meg lehetne filmesiteni lehet hogy már tárgyal a közös kedvencünkkel róla, hogy legyen belőle valami. Azt hiszem hogy az FDF monogrammú volt a favorit. Bár lehet hogy tul sokat változtál izlésileg és már a fiatalabb E'MB rajongótáborát erősíted azóta.

    Ui: tudtad hogy Kathrin Koppold nevü (magát ironőnek tarto plágiumos csaj) irt az FDF-ről egy könyvet vagyis " rá gondolt"Aussicht auf Sternschnuppen" hát ezt mondjuk nem tudom hogy FDF-ed managere hogy hagyta/hagyhatta. :(

    VálaszTörlés
  2. Szia Szilvi, olvastad te is ezt a könyvet? Én remélem, h FDF nem ilyen könyvekben gondolkodik a jövőben, hanem a sajátjaiban;). Elyas is figyelemre méltó, de FDF sokkal inkább, számomra minden szempontból;).
    K. Koppoldról és erről a könyvről hallottam, de hogy írás közben kire gondolt azt nem tudtam. Szerintem erről a tényről nem informálta akkor a managmentet, meg hát ez alapvetően még nem bűn szerintem;)

    VálaszTörlés
  3. Szia Anita

    vmit megirt ez a KK ami FDF privat cucca volt. Vagy latta valaki a szitut vagy nem tudom de lenyeg h elegge " ismerosen csengo sztori"

    Miert is minden szempontbol figyelemre melto Herr FDF munkassaga? amugy abban igazad van tuti van meg egy-ket otlete remelem hogy fog alkotni tudnek egy baratnojeloltet is ajanlani neki es kutyastol befogadnam ;)

    En abban bizom hogy Fdf a ra erdemes ek is ad eselyt es nemcsak hires hatulrol anyagilag nyomott embereknek hanem a tehetsegeknek is.

    Elyas csak szineszkedik nem tudok rola hogy irna nemetul ( hacsak nem alneven )

    VálaszTörlés