2013. december 11., szerda

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

A film – amit egyébként nem láttam;) – keltette fel a figyelmemet a könyv iránt, amihez aztán a Book&walk jóvoltából jutottam hozzá e-könyvként, köszönet érte itt is:).


Már a regény kb. első harmadában is szinte minden a nagy Gatsby körül forog, aki a mesélő, Nick szomszédja. Bár ő személyesen még nem találkozott vele, mégis állandóan „bele botlik”, hisz mindenkinek van valami bennfentes információja, rémtörténete, biztos értesülése róla. Nick meg csak ámuldozik a rendszeresen rendezett pazar partikon, amire aztán őt is meghívják, így végre megismeri személyesen is a szomszédját. Gatsby vendégei úgy viselkednek, mintha vidámparkban lennének, általában nem is ismerik és az este folyamán nem is találkoznak a házigazdával, fényűző partijai luxusvillájában nagy népszerűségnek örvendenek. Ahogy mesélőnk jobban megismeri Gatsbyt kiderül, az azért vette a házat, h közel legyen ifjúkori szerelméhez, Daisyhez, aki nem mellesleg Nick távoli rokona, így közvetíthet is az immáron férjes asszon és anya valamint újsütetű barátja között.
csaknem öt éve várt rá! Bizonyosan voltak pillanatok már ezen az együtt töltött délutánon is, amikor Daisy nem ért fel álmaival – nem Daisy hibájából, hanem saját ábrándképének elsöprő ereje miatt. Álmai ragyogóbbak voltak, mint ahogy annak Daisy vagy bárki más megfelelhetett volna.
Mivel Gatsby egész életét Daisy visszaszerzésére tette fel, most már nem tágít rögeszméje mellől, akkor sem, mikor ennek köszönhetően tragédiák sorozatát indítja el és a dominó effektus végül rá is visszaüt. Pár napja még hemzsegett a háza az előkelő vendégektől, temetésére senki sem tud elmenni – jellemző…
A történettel együtt bontakozik ki előttünk a 20-as évek Amerikája, a korlátlan lehetőségek és kissé szabados erkölcsök hazája. Megismerünk egy embert, aki zavaros ügyeinek köszönhetően a csúcsra jutott, de valójában még mindig egy - valami szebbre, jobbra sóvárgó - kamasz rejtőzik a nagy Gatsby álarca mögött.
A könyv az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is szerepel és idén mutatták be a belőle készült filmet Leonardo DiCaprioval a főszerepben. Mivel a filmváltozat elég nagyszabású lett, meglepett, h a történet aránylag rövid és egyszerű, de mindenképpen tanulságos, szórakoztató, egy szóval olvasásra érdemes!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése