Először a mesélő, Ashenden, az író alteregója valami 50-es íróról regél, Alroy Kearről elég hosszan, aki elhívta a klubjába, találkoztak is, itt aztán kezdtem elveszíteni a fonalat. Aztán kap egy meghívást a nagy író, Edward Driffield özvegyétől, h látogassa meg, talán vannak levelei néhai férjétől, de nagyon nem akaródzik oda mennie.
Kiderül, aztán, h a két dolog összefügg: Alroy Kear írja Driffield életrajzát. Emberünk pedig úgy kerül képbe, h még 15 éves korából ismerte az írót és annak első feleségét, mindkettőjükről rossz véleménnyel volt lelkész nagybátyja, akiknél lakott és a falu. A mesélő visszaemlékezik saját gyermek- és ifjúkorára, ami megegyezik Maughaméval. Bár tiltották, találkozott a házaspárral –pont ezért – akik nagyon kedvesek voltak vele. Mikor felnőtt újra összefutott velük, egy idő után a nő szeretője lett, szerelmes lett belé, de lassan rá kellett jönnie, minden barátjukat kegyeiben részesít, majd megszökött egy másik férfival.
Később a nagy író elvett egy ápolónőt, aki felépítette körülötte a kultuszt, mikor meghalt, meg akarja íratni az életrajzát Alroy Kearrel, ami nem is olyan egyszerű, mert:
Írónak és úrnak lenni egyszerre elég nehéz.
Az igazság és az özvegy által látni kívánt történet eléggé különböznek. Igazából a regény Ashenden visszaemlékezése, múltba révedezése, megspékelve a megírandó életrajz körüli érdekek ütközésével.
Állítólag a két író karakterei mögött Thomas Hardy és Hugh Walpole alig leplezett élettörténete húzódik meg. Ashenden alakja nemcsak itt tűnik fel, hanem egy kötetre való novellát is elmeséltet vele Maugham. Ez már a 3. próbálkozásom volt az íróval és bár végülis ez a műve összességében tetszett, valahogy nem sikerült még mindig igazán megszeretnem.
Érdekesnek tartom a címet, ugyanis se s sör, se a perec szó sem fordul elő benne, egyszer sem;). Az eredeti cím Cakes and Ale, vagyis süti és sör, szintén kissé talányos nekem. A könyv egyébként az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is szerepel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése