Franziska Erhard: Dieser Moment, als Santa Claus mein Wohnzimmer putzte und mein Herz verrückt wurde

Háááát, az első felében eléggé idegesített, mert túl sok történés nem nagyon volt benne, ráadásul a szereplőket is elég sótlannak találtam, de aztán megszoktam őket;).

Fine élete – ahogy az a hasonló könyvekben már csak lenni szokott – egy csapásra összeomlik, amikor rajta kapja a barátját a szomszéd nővel. Ráadásul mivel a pasija a kollégája is, nem csak a házban, ahol éltek, hanem a munkában is ellehetetlenedett a helyzet. Mikor egy jó ajánlatot kap egy cégtől, ráadásul közel ahhoz az idősek otthonához, ahova eddig is sűrűn járt a nagybátyjához, nem hezitál sokat, elfogadja az állást és oda is költözik. Beleveti magát a munkába, élvezi is azt, jó a csapat, a főnökről már nem is beszélve. Ő az, aki mindenben mellette áll akkor is, amikor Fine lelkesedésében túlhajtja magát és ráadásul még baleset is éri. A fiatal főnök, Christan eddig is szimpatikus volt főhősnőnknek, de amikor minden este felbukkan, főz és segít neki, gondoskodik róla, kezd beleszeretni. Reménykedni viszont nem nagyon mer, mert tudja, már többen félreértették a főnök gondoskodását, de ő mindenkivel ilyen, akinek segítségre van szüksége. Amikor azonban karácsony közeledtével a nő jobban van, a főnök valóban eltűnik az életéből, legalábbis az előző napokban megszokottakhoz képest. Jön aztán a nagy szenvedés mindkét részről, de nem igazán jutnak egyről a kettőre, mígnem a „Weihnachtsman” megkönyörül rajtuk;). Végülis nem volt rossz, szokás szerint kicsit hosszú és sok a szenvelgés, de egynek jó volt.

Freya Miles: A Bookboyfriend for Christmas

Eddig az idei karácsonyi felhozatalból, amit újonnan olvastam és hallgattam, ez tetszett leginkább. Mia szülei már néhány éve nem élnek, ő egy ügyvédi irodában dolgozik asszisztensként, de az igazi szenvedélyt számára a könyvek jelentik. Nem csak sokat olvas, hanem tik-tok videókat is készít az olvasmányairól, ezáltal egy igazi közösséget épített már fel. Szereti, amit csinál és sikeres is benne.

Imádja a karácsonyt és miután megnyer egy játékot, úgy tűnik, legnagyobb álma válik valóra: teljesen egyedül fogja tölteni az ünnepet egy könyvesboltban. New Yorkban viszont, pont szenteste napján, hatalmas hóvihar tombol, teljesen ellehetetlenítve ezzel a közlekedést, így még az is felmerül Miában, h nem lesz az egész ott alvós buliból semmi. Hála a könyvesbolt tulaj orvos öccsének, aki a közeli kórházban dolgozik, mégis bejut a könyvesboltba, a bökkenő csak az, h az őt oda beengedő Nick is megjelenik nem sokára újra, sérült lábbal, átázva és átfagyva. A könyvmoly karácsonyi idillnek így lőttek, ráadásul a jóképű doki egy igazi, mogorva grincs. Persze azért ne legyenek kétségeink a kimenetelt illetően, de azért volt benne néhány mélyebb beszélgetés és meglepő fordulat (nem a szerelmi szálban). Az első fele nekem jobban tetszett, utána nekem úgy tűnt, kicsit ellapsolodott. Összességében azért persze a karácsonyi könyvek – nem túl nívós - forgatagában abszolút megállta a helyét ez is.

Mandy Baggot: Winterzauber im Central Park

Az angol Lara, vidéken él és a vidéki élethez szokott, azt szereti. Kamionosként dolgozó kemény csaj, de eléggé megzuhan, mikor az adventi időszak kezdetén a barátja felfüggeszti a kapcsolatukat. A barátnője, Susie, viszont nem hagyja, h Lara önsajnálatba süllyedjen, hirtelen New Yorkba repülnek és kezdetét veszi egy turbulens karácsonyi kaland. Megment egy makit; a fél városon végig vonszol egy rénszarvast, ugyanebből a célból; miközben egyre közelebb kerül a fiatal, ízig-vérig new yorki színészhez, Seth-hez, aki szintén élete egy nehéz időszakát éli.

Bár kétségem nem volt a meglehetősen vaskos regény (475 oldalas) kimenetelét illetően, azért kíváncsi voltam rá, milyen megoldást talál, az első blikkre meglehetősen nagy ellentétre, ami a főhősök életét, életmódját és lakóhelyét illeti, különösebben nem erőltette meg magát a szerző a témában. Persze ehhez a terjedelemhez azért kellett hőseink happy endjének útjába némi nehézséget görgetni, de ezek csak olyan tessék-lássék akadályok voltak. Aranyosak voltak a szereplők, de azért jócskán akadtak üresjáratok, unalmas, semmit mondó fejezetek. Szóval nem volt rossz, de azért olvastam már jobbat is. A szerző egyébként híres a könnyed karácsonyi regényeiről, néhány meg is jelent már magyarul, ha jól láttam, ez még nem.

Kirsten Greco: Diese Tage im Dezember

Ez egy elég rövid kis történet, de egészen tetszett. Brooklyn egyáltalán nem szereti és nem is ünnepli a karácsonyt és erre minden oka megvan. 4 éve már, h az élete ebben az időszakban teljesen megváltozott. Azóta a legjobb barátnője és szinte egyedüli társasága, idős szomszédja, Patricia. Pont ő az, aki rábeszéli, vigyen el egy könyvszállítmányt a karácsonyi előtti napokban Georgiából, ahol élnek, New Yorkba, h ott szenteste megnyithasson a könyvtár a rászorulóknak.

Brooklyn legszívesebben ki sem jönne a lakásából ebben az időszakban, nemhogy egy ilyen nagy útra vállalkozzon, de végül enged barátnője rábeszélésének és felkerekedik. Ahogy az már ilyen karácsonyi könyvekben és filmekben lenni szokott, nemsokára tombol a hóvihar, ami nem könnyíti meg a dolgát, de sok-sok érdekes és értékes embert megismerve és egy nagyon különleges férfival az oldalán megérkezik New Yorkba december 24.-ére. A néhány napos, kalandos utazás alatt, végre sikerül lezárnia és tisztáznia magában a múltat és visszatalál önmagához.

M. L. Busch: Küsse, Kekse & Weihnachtszauber

Sokszor panaszkodok, h minden ugyanaz az ilyen kis szirupos love storykban, hát itt nem (teljesen). A házas, kőgazdag 50 éves vállalkozó Jackson megismerkedik a 27 éves cukrásszal, Courtneyval.

A férfi házassága már rég romokban és bár a sajtó már jó ideje fiatal lányokkal szórakozó, hűtlen férfinak akarja beállítani, ez persze nem igaz (LOL). Courtney viszont igazán felkelti az érdeklődését és hát nyilván el tudjuk képzelni, milyen problémákkal szembesülnek a happy endig. Nem hangzik túl jól, h a 23 éves új barátnőjének – akit pár hete ismer és akivel pár napja van együtt – az üzletember rögtön egy pékséget vesz. Nincs kifogásom a korkülönbség ellen, de valahogy mégis fura volt ez a sztori, főleg, h a pasi gazdag, a lány meg nem. Persze nyilván, ahogy a pletykalapok címlapjain is mindig azt olvashatjuk ilyen esetben, h ez az igazi, nagy szerelem, itt is erről győzködik az olvasót/hallgatót (ezt is spotifyn hallgattam). Régen hallgattam már ilyet, a végén már nagyon idegesített, alig vártam, h vége legyen.

Feels like Christmas: 5 weihnachtliche New-Adult-Kurzgeschichten mit Cozy Winter Vibes

5 karácsonyi történet gyűjteménye ez a kötet, 5 különböző szerzőtől, amit spotify-n hallgattam. Az elsőben egy fiatal cukársz tanonc lányra talál rá a herceg karácsony előtt, aki olyan tökéletes, h főhősnőnk nem győzi kérdezgetni magát, h vajon mi a bökkenő. Mivel ennyire akarja, talál is aztán egyet, méghozzá azt, h a „herceg” cukrászdai főnöke fia. Ezt aztán magában alaposan felfújja, őszintén szólva nem is értettem a problémáját…

A következőben Olaszországban vagyunk, ahol egy nagy társaság él együtt Velencében egy régi, elegáns palotában. Nagymama, unokák, barátok, barátnők. Mindenkinek más tervei vannak karácsonyra: Dubaiba utazás, a szobában chillezés, épp csak a karácsonyt nem akarja senki igazán ünnepelni. Számításaikat az ünnep előtt érkező hó húzza keresztbe, ami elvágja őket minden reptértől. A hóval egyidőben érkezik még a nagyjmama két fia, vagyis a főhősök rég nem látott szülei. Mivel ez egy rövid történet, nekem fura volt, h ilyen sok szereplő volt benne. A lényeg itt persze, h bár mindenki húzta a száját, mégis, a körülmények arra kényszerítik őket, h együtt töltsék a karácsonyt, ami tökéletesre sikeredett. 10-en 13 ételt főznek Egy másik történet két fiatal love storyja, akik titokban szeretik egymást, teljesen meg vannak győződve arról, h a másikat nem érdeklik, nem veszik észre a nyilvánvaló jeleket. Poly a srác húgának a barátnője, a pasi, Jonas első látásra beleszeret, később úgy alakul, h lakótárstak lesznek és titokban epekednek egymásért, majd végre észre veszik a nyilvánvalót. Ahogy már a cím is elárulja fiatal felnőttek történeteiről van itt szó, szerelmekről, barátságról, szívmelengető karácsonyi kalandokról. Nem volt rossz, de különösebben nem is érintett meg.

Várólista 2025

Zsinórban tizenötödik alkalommal vágok neki a várólista csökkentésnek, amit minden évben Lobó hirdet meg.

A 2025-ös várólistámra, ez a régen várakozó 12 könyv került fel:

Andreas Izquierdo: Das Glücksbüro

Anne Jacobs: Die Tuchvilla

Budapest Nagyregény

Daniel Defoe: Robinson Crusoe

Fabio Volo: Der Weg nach Hause

Jeffrey Archer: Párbaj

Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő

Nádas Péter: Egy családregény vége

Olen Steinhauer: Der Tourist

Stephan Orth: Couchsurfing im Iran

Szűcs Péter: Dharma

Theresa Révay: Die weißen Lichter von Paris

Jule Pieper: Die Reise deines Lebens – Wien

Ez egy sorozat első része, ha jól értettem, mondjuk már a címe érdekes Életed utazása – Bécs. Német szemszögből nézve, Bécs életed utazásaként, hmm, de persze nem ilyen szemponból nézi.

A főszereplő, Betty élete teljes káosz, igazi munkamániás, semmi másra nincs ideje, nincsenek barátai, nincs magánélete. Nem csak az élete, hanem ő maga is unalmas. Épp Stuttgartba készül, de elveszti a telefonját, rohan, ideges, szétszórt, végül sikerül elérnie a vonatot, hála utastársainak érdekes szituációkba csöppen, majd kedélyes beszélgetésbe bonyolódik pl. a kalauzzal, majd órákkal később kiderül, rossz vonatra szállt, ez nem Stuttgartba, hanem Bécsbe megy. Betty elég karót nyelt, ezt utastársai is észreveszik, bíztatják, h menjen már el akkor Bécsig, vissza úgysem tud már menni. Alapvetően szerintem komoly probléma van azzal, aki egy Berlin-Bécs vonatút alatt ennyi mindenre csodálkozik rá (többek között arra is, h órák múlva, h rossz vonatra szállt). Nagyon mesterkélt, elveszti a telefonját, nyilván, csak hogy észrevegye, mennyivel jobb anélkül, h online lenne stb.; erőltetetten rájátszik „az út a cél”-ra; ráadásul nekem nagyon ilyen „önsegítő” jellege volt, ami mindig idegesít, pláne itt, ahol nagyon rosszul sikerült ezt álcázni. Nincs igazi történet, csak az okoskodás. Bécsben szinte azonnal egy nála jó 10 évvel fiatalabb fiatalemberbe botlik, akivel egy tökéletes napot töltenek együtt, de ezzel is az volt a problémám, h minden párbeszéd annyira mesterkélt, annyira…önsegítő könyv, legalábbis én így képzelem el. Szóval összességében teljesen az volt az érzésem, h a szerző egy jó nagy adagnyi pszihológiai jó tanácsot, bölcsességet, tényt stb. egy regénynek próbál álcázni ill. ebben a csomagolásban akarja emészthetővé tenni, számomra nem sikerült, sőt. Szóval teljesen elment a kedvem ettől a sorozattól és bár spotify-n meghallgatható a többi rész is, de biztosan messziről el fogom kerülni őket.

Annegret Heinold: Nachrichten an Paul

A német Anne férje 1 éve meghalt, ő Portugáliában él, de van Kanadában a Vancouver szigeten is egy házuk. Itt ismerkedik meg a szintén német, de nála jóval fiatalabb Paullal, akivel rögtön megtetszenek egymásnak, jól érzik magukat együtt, de ennyiben marad a dolog, abban maradnak, h tartják a kapcsolatot 8 ezer km távolságból is.

Viszont ez a kapcsolattartás nehezen jön össze és a történetet átszövik a Paulnak küldött és a tőle kapott üzenetek, a hosszabb-rövidebb skype beszélgetések, erre utal a cím is (Üzenetek Paulnak). Anne igazából már feldolozta férje halálált, talán tovább tud lépni és újra társaságra vágyik, érdeklődő pasikból pedig nincs hiány. Ott van a kissé kocka és karót nyelt német Hans-Dieter, aki amolyan érdekházasságot szeretne, praktikus okokból és nagyon kitartó. A portugál Miguel, akivel barátként Anna nagyon jól kijön, de nem tudja, képes lenne-e többre. Na és persze ott van még Paul, aki leginkább megdobogtatta a szívét, de ő…nem könnyű eset. Jóval fiatalabb, időnként eltűnik, időnként hazudik, eltitkol dolgokat, Anna egyik barátnőjével jön össze stb. A férfiak mellett viszont feltűnik még egy csomó érdekes női karakter, a minden lében két kanál portugál szomszédasszony, a német barátnők, Paul tini lánya stb. és a végére azért az is letisztázódik, h milyen irányba és főleg melyik férfival megy tovább főhősnőnk élete. Ami meg pláne tetszett, h mindez rózsaszín buborék és felesleges romantikus maszlag nélkül, inkább valódi szereplőkkel, valódi érzésekkel és problémákkal. Kissé de ja vu-m volt az elején, sőt az is felmerült bennem, h olvastam már ezt, de itt a blogban utánanéztem és kiderült, h nem, de már olvastam a szerzőtől és ott is megvolt ez a német-portugál-kanadai vonal, ami ismerős volt. Egyébként az év egyik legnagyobb – pozitív – meglepetése lett a könyv, nagyon olvasmányos, nagyon meglepett, h ennyire tetszett. Ja és egyébként a borítóképnek semmi köze a könyvhöz.

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

A kínai származású egyetemi prof James és a szőke Marylin középső gyermeke, a kedvencük, Lydia meghalt, a közeli tóba fulladt. De mégis hogy történhetett ez? A háromgyerekes családdal látszólag minden rendben, de ahogy egyre inkább megismerjük a szülők történetét, a családi életüket, a gyerekeket…lassan megmagyarázza magát a cím és szép lassan kiderül, ki mit nem mondott el…

Marylin álma mindig is az volt, h orvos legyen, de ez egyrészről nőként egyáltalán nem volt könnyű az 60-as években, azután pedig pláne nem, amikor teherbe esik. Férjhez megy, születik két gyereke, de az álma továbbra is él benne, elhagyja a családját, h megküzdjön a céljaiért. Mégsem sikerül, mert hiányoznak a gyerekei, ráadásul kiderül, h újra várandós. Onnantól kezdve tudja, belőle sosem lehet már orvos, de szeme fényéből, Lydiából igen. Míg anyja nem volt otthon a kislány megfogadta, bármit megtesz neki, ha vissazatér hozzájuk és amolyan „isteni jelnek” veszi, amikor anyjuk valóban visszatér. Képtelen nemet mondani neki, Marylin eleinte játékosan kezdi tanítgatni, majd egyre többet és egyre bonyolultabb dolgokat vár el tőle. Idővel biológia, fizika felkészítőkre küldi és Lydia bármennyire is szenved, nem érdekli és nem is jó ezekben a tárgyakban, még igyekszik fenntartani a látszatot, nem akar csalódást okozni. Közben anyjuk eltávolodik a fiától és a szülőknek a 3. gyerekkel, Hannah-val nem is lesz igazi kapcsolata, ő csak csendben figyel. Jamesnek, a kínai származású apának is középső gyereke, Lydia a kedvence és ő is rá vetíti ki az álmait. Azt reméli és hiszi, h neki nem kell megküzdenie mindazzal a diszkriminációval, amivel kínai származása és kinézete miatt neki, h barátai lesznek, h igazi amerikai életet él. Egészen a tragédiáig abban a hiszemben vannak a szülők, h Lydia népszerű lány az iskolában, sok bartája van, zseniálisan tanul, orvos lesz. Eleinte talán az lehet az olvasó érzése, h az az igazi kérdés, mi is történt a tónál, hogy halt meg a lány, de aztán nekem is rá kellett jönnöm, h nem ez a lényeg, hanem az út, ami odáig vezetett. A nyomás, az elvárások, az elhallgatások és hazugságok. Mindenki jót akar, mindenki szeret, mégis nagyon félre mennek a dolgok. Rendkívül elgondolkodtató és érdekes történet, igazán tetszett.

Julie Caplin: Das kleine Winterglück in Prag

Nagyon meglepődtem, mert ez egy mindössze 38 oldalas, 49 perc alatt meghallgatható kis elbeszélés, én spotify-n hallgattam. A londoni Alice Prágába utazik nem sokkal karácsony előtt, h végre személyesen is találkozzon egy kollégájával, Marekkel. Már egy ideje együtt dolgoznak, jól kijönnek, sőt, szikrázik köztük a levegő, mivel személyesen még nem találkoztak, gondolom online;).

Marek bár elhozza a reptérről, de aztán rögtön „fel is ülteti”, mert állítólag valami sürgős munka ügy jött közbe. Alice viszont így sem magányos, mert a repülőn Prága felé tartva megismert félig cseh Jake-be botlik, akivel egy kellemes estét tölt el. Másnap uez ismétlődik meg pepitában és ekkor már a nőnek is derengeni kezd, h Marek furán viselkedik, ott is hagyja, h a korábbi repülővel és egyben Jake-kel menjen haza. Nem igazán értem, mi értelme ennek. Oké, kicsit áradozik Prágáról, szóba kerül, h karácsony lesz, hideg van, forró csoki, meg kürtöskalács, na meg forraltbor és persze cseh sör, de kb. ennyi. Elképzelni sem tudom, mi lehetett itt az elképzelés.

Carina Bartsch: Nachtblumen

A főszereplő a félénk, bizonytalan, traumatizált Jana, aki éppen megérkezik Syltre, az elegáns német szigetre, h ott beköltözzön jövendő főnökéhez. A konstelláció érdekes, a tehetős házaspár, akiknek menő építészirodájuk van, „befogadnak” olyan hátrányos helyzetű, nehéz sorsú fiatalkokat, akik az iskola mellett az ő cégüknél végzik a gyakorlatot (duális képzés). Itt mindenkinek van valami problémája, valami fekete folt a múltjában, a kérdés csak az, kinek mi.

Pszihiátere ösztökéli arra, h próbáljon ki sok mindent, ezáltal meg fogja találni azt a hobbit, ami örömöt okoz neki és kikapcsolja. Önmagát legyőzve sütni kezd, judózni, kertészkedni. Közben folyamatosan küzd a démonaival és a pszihiáterével folytatott beszélgetéseiből áll nagyon lassan össze a kép, h mi minden történt a múltjában, ami olyanná tette, amilyen. Ahogy egyre jobban megismerkedik és beilleszkedik új környezetébe, az egyik lakótárs, a nagyon zárkózott Collin lesz az, aki idővel szárnyai alá veszi Janát és bár két nagyon óvatos, visszahúzódó, sok-sok sebet kapott fiatalról van szó, egy idő után már nem lehet nem észrevenni, h egy románc alakulásának szemtanúi vagyunk. Főnökük – szállásadójuk elviszi őket Chicacoga is, ahol az irodának egy fontos projektve van (ez a szál, a házaspárról, akik minden este megvacsoráztatják maguknál a fiatalokat, Chicagoba viszik őket etc. szerintem rendkívül szép, de abszolút nem reális sajnos), itt kerülnek végleg közelebb egymáshoz. Kapcsolatuk nagyon lassan, óvatosan alakul, nappal Collin úgy tesz, mintha éjszaka mi sem történne közöttük, ugyanolyan szótlan és visszahúzódó, ami elbizonytalanítja az egyébként nagyon sokat fejlődő Janát. Amikor – titkos – kapcsolatuk elér egy pontot, amikor a lány azt érzi, ennél már nem is lehetnének közelebb egymáshoz, Collin behúzza a vészféket és ellöki magától. A köztük lévő távolság csak tovább nő, amikor Jana megtudja, milyen szörnyűség tette Collint olyanná, amilyen és szembesíti is ezzel, majd a fiú, az iskolát befejezve szó nélkül kilép a közös lakásból és Jana életéből. A lány összetörik, de egy idő után próbál felállni az őt ért mélyütésből, éveken át a blogjára tölti fel a Collinnak írt leveleit, vallomásait, remélve, h talán valahogy eljutnak hozzá. Így értesülünk mi is az életében beállt változásokról, majd jó 4 év múlva a két fialat újra találkozik. Ki-ki rendezte magába a múltat, így „tiszta lappal” kapnak egy új esélyt. Alapvetően tetszett a könyv, nagyon olvasmányos, sokszor megdöbbentő, helyenként érzelmes. Két dolog volt, ami feltűnt, az egyik, h Jana óriási fejlődésen megy át a regényben, ami nagyon pozitív, bár nem vagyok biztos benne, h reális, de szuper, ha igen. A másik, amiért kár, h sok témába belekap a szerző, aztán gyorsan hagyja is őket, ugyanígy van bizonyos szereplőkkel is. Így is egy hosszú, majdnem 550 oldalas regényről van szó persze, szóval lehet, h ezek a szereplők és történések a rövidítéseknek estek áldozatul.

Nanako Hanada: Die einsame Buchhändlerin von Tokio

Az utóbbi években eléggé elszaporodtak azok a könyvek – legalábbis az én látókörömben – amiknek a címében könyvesbolt, könyv stb. volt, sokszor megspékelve valami menő városnévvel, de gyorsan rá kellett jönnöm, h ezek a szavak bármi mással helyettesíthetőek lettek volna a – többnyire – bugyuta love storykban. Amikor megláttam spotify-n ezt, mégis szinte biztos voltam benne, h ez más lesz, főleg, mert a szerző maga is japán és tényleg így is lett.

Hanada ráadásul a saját történetét írta meg, amit először esszéként jelentetett meg online. Ennek sikere vezetett aztán a könyvhöz, majd annak hatalmas sikeréhez: 60 ezer példányban kelt el és tv-s adaptáció is készült belőle. A főhősnő – tehát maga a szerző – épp nehéz időszakon megy át, szakított a férjével, minden éjszakát máshol tölt és bár továbbra is az álommunkáját végzi egy könyvesboltban, már nem elégedett azzal sem. Regisztrál egy „ismerkedős” appre, majd a félénk és kicsit önbizalomhiányos Nanako elkezd férifakkal találkozgatni. Nem túl nagy meglepetésre ők nem beszélgetni akarnak, vagy ismerkedni, inkább a tárgyra térnének, ebben viszont a nő nem érdekelt. Nem adja fel és lassan-lassan olyan emberekkel hozza össze a sors, akiknek köszönhetően kinyílik, akik kíváncsiak a könyvajánlásaira, amiket mindenkinek ad, akivel találkozik és mindez nem csak új értékes kapcsolatokat eredményez, hanem egy új munkalehetőséget is. Ami tetszett benne, h bár többször is lehetőség volt rá, a törénet nem ment el a love story irányába, továbbá az is, h itt tényleg a könyvekről és azok szeretetéről van szó, sok egyéb mellett, de ez a fő csapás. Ami kevésbé tetszett, h mivel én hangoskönyvként hallgattam, nem igazán tudtam a szereplők (japán) neveit megjegyezni, így nekem elég nehéz volt számontartani, h most melyik szereplőről is van szó (a főszereplőnőt leszámítva). Szerintem ez könnyebb lett volna, ha olvasom a könyvet. Ez persze egyáltalán nem kritika.

Braun Róbert: Faltól falig Amerika

Ez a harmadik kölcsönkönyvem ugyabból a merítésből, az első kettő tetszett, ez kevésbé. Az alapfelállás, h két jó barát 2-2 lányával tervezgeti, h faltól-falig, vagyis óceántól óceánig bejárja Amerikát egy RV-vel, egy nagy amerikai lakóautóval. Mindig is tudták, h egyszer eljön a nagy pillanat és már az utazás előtt 2 évvel erre készültek, ebből akár arra is következtethetnénk, hogy egyébként nem nagy utazók, de ez nincs így.

Számomra eléggé meglepő dolgokkal indult a könyv: egyrészről, h mindkét férfi többször járt már előtte az USÁ-ban, ez még hagyján, de már a 70-es és a 80-as években és azóta is sokszor, családdal gyerekként, majd tanulni, dolgozni, privát stb. Ráadásul a lányaik - akiknek először azt hittem, h meg akarják mutatni Amerikát - is már pocakban, babakocsiban, saját lábon stb. bejárták a hatalmas ország egy részét, ez pláne meglepett. A másik, h az első közel 90 oldal a felvezetésé, a tervezgetésé a könyv 300 oldalából, ehhez képest kicsit csalódtam, h „csak” 3 hétre mentek és ebből született a könyv. Tisztában vagyok persze ennek a 3 hétnek a költségeivel is, a közvetlen környezetemben is jártak nagyjából ezen az útvonalon 3 hétre itt, de nem merült fel, h könyv születik belőle;). Szóval a könyv egyharmada nem is magáról az utazásról szól, ami még nem feltétlenül lenne baj, hisz az előzmények is lehetnek érdekesek, itt ezekből kevesebb derült ki, annál több arról, milyen világlátott a szerző, h képben legyünk, ő nem akárki, ez átszőtte aztán az egész könyvet. Meg kell mondjam, nekem ez egyáltalán nem volt szimpatikus, sőt…maradjunk annyiban, h nem elegáns az ilyesmi. Ennek megfelelően nem igazán tudtam egész végig megbarátkozni sem a szerzővel, sem a „koncepcióval”. Eléggé csapongó volt végig, én ennél jobban szeretem a struktúrát, általában az volt az érzésem, h ami épp eszébe jutott papírra vetette. Sokat olvashatunk a parkolási nehézségekről, az étkezéseikről, a napirendjükről, túlságosan is sokat a szerző véleményéről az amerikai politikát illetően. Természetesen az ő két lánya a legoskosabb, legszebb stb., tudom, h minden szülő így érzi ezt, de azért megmosolyogtatónak találtam. Szóval nem útleírásról van szó, ne ezt vájruk a könyvtől, helyette inkább – az én olvasatomban – az amerikai életérzésbe kóstolhatunk egy kicsit bele.

Sarah Adams: When in Rome:

Összességében tetszett, bár az eleje kissé csalódást keltő volt. Amelia, vagyis művésznevén Rae Rose fiatal kora ellenére már régóta a show biznisz csillaga, a pop hercegnője. Életét a menedzsere irányítja, aki nem csak a koncerteket fixálja le és az interjúkat, hanem azt is elő akarja írni, kivel folytassa aktuális – látszat – kapcsolatát.

A lánynak elege van ebből az életből és egy hirtelen ötlettől vezérelve Róma felé veszi az irányt. Persze az igazi Róma nincs benne a pakliban idő szűkében az amerikai pop üdvöskéjének, mint kedvencének, Audrey Hepburnnek a Római vakáció c. filmben, így megelégszik a Kentucky állambeli Rómával is. Persze a sors itt rögtön a veszettül jóképű és vele kapcsolatban meglehetősen szkeptikus Noah-t sodorja az útjába, aki abszolút semmit nem akar tőle. Ráadásul teljesen átlagos, unalmas életet él az álmos kisvárosban. Mindez viszont üdítően hat Ameliára, aki már el is felejtette az egyszerű élet örömeit, olyan rég volt benne része, itt végre újra önmaga lehet és ezzel még a morcos Noah szívét is megnyeri. Persze nagy kérdés, mennyire működőképes egy ilyen kapcsolat és ezt a problémát nem is kerülte meg a szerző. Tetszett, h itt végre nem – csak – arról van szó, h alakul valami, aztán mindig újabb és újabb akadályok szólnak közbe, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak, kis bepillantást enged a kapcsolutakba, de persze nem mélypszihológiai értelemben;). A két főszereplő karakterét nagyon megszerettem a végére, ezért pirospont jár a szerzőnek. Nekem az volt az érzésem, h kissé hosszúra nyúlt, igaz én hangoskönyvként hallgattam és nem nagyon jutott rá időm az utóbbi hetekben, lehet, h ez is közrejátszott. Legnagyobb meglepetésemre már tavaly megjelent magyarul is, Ha Rómában jársz címmel, sőt már kapható a folytatás is, Gyakorlat teszi a mestert címmel, amiben viszont nem Amelia és Noah története folytatódik, hanem Noah 3 húga közül az egyik a főszereplő.

Kathryn Taylor: Die Rückkehr - Daringham Hall 3

A trilógia utolsó részében Ben azon van, h megmentse Daringham Hallt, Kate-tel együtt költözött a kúriába, ami kissé fura szituációkat eredményez, hisz bár a barátnője gyerekkora óta bejáratos volt ide, most sok szemponból a ház úrnőjeként tér vissza.

A Camden család egy része továbbra is itt lakik, de immáron nincs döntési jogkörük, amit néhányan nehezményeznek is, hisz Ben a saját belátása szerint, bizonyos szempontból új, nem konvencionális utat választ a birtok megmentésére, de a családnak nincs választása, vagy ez, vagy az elárverezés. Az első néhány fejezet még eléggé idilli, de aztán a gyülekező viharfelhők megint lecsapnak. Egy tűzeset Daringham Hallban rádöbbenti Bent, milyen szélmalom harcot vív, Kate-t pedig arra, h barátja nyitva hagyott magának egy amerikai kiskaput. Villámgyorsan szakítanak, Ben elhagyja a kúriát és a „családját”. Persze idővel mindenki rájön, nem csak a szerelmesek, hanem a Camden család is, mit veszítettek a másikkal. Az írónő meglehetősen hosszadalmasan igyekszik még csűrni-csavarni a végkifejletet, de ahhoz persze abszolút nem fér kétség, hova fog kifutni a trilógia vége, ami felől egyébként már a cím sem hagy sok kétséget (A visszatérés). Talán az első rész után kicsit többet vártam, bár elolvastam mindhárom részt, de kb. a 2. rész közepétől már nem igazán mondanám, h fel tudta kelteni/tartani az érdeklődésemet, vagy meg tudott volna lepni. Kissé ellaposodott a történet, ami olyan szempontból nem csoda, h ebben azért nem volt 3 könyvnyi „anyag”.

Sofia Lundberg: Ein halbes Herz

Két szálon fut a történet: 1979-ben Elin még gyerek, anyjával és két öccsével a svéd Gotland szigetén él, apja börtönben, ők pedig szó szerint a megélhetésért harcolnak. 2017-ben viszont már New Yokrban találjuk Elint menő fotósként, akinek lánya épp elköltözött otthonról, férjével, Sammel pedig eléggé megromlott a kapcsolata. Főleg azért, mert a nő közömbös, érzéketlen, annak ellenére, h 18 éve együtt vannak, Sam úgy érzi – joggal -, semmit nem tud róla, mindig dolgozik, csak műmosolyokra futja tőle és ha fizikailag „ott is van”, a valóságban mindig úgy tűnik, máshol jár.

Sam elköltözése még elgondolkodóbbá teszi Elint, aki egyre inkább elmerül a múltjában, amit így mi is megismerünk. Kiderül, h egy súlyos tragédia miatt hagyta el kamaszként Gotlandot bűntudattól hajtva és azóta sem tért vissza, anyját sem látta. Stockholmba költözött alkoholista apjához, majd miután modellként felfedezték, Párizsban élt. Valódi származásáról, igazi történetéről még a férje sem tudott semmit. Alice, a lánya viszont rájön és nem hagy választást, elrepülnek a kis svéd szigetre, h Elin végre szembenézzen az igazsággal, ami nem is olyan szörnyű, mint évtizedekig gondolta. Nagyon érdekes könyv, jól mutatja be a regény két fontos anya-lány kapcsolatát, amik teljesen mások, mégis hasonlóak. Elgondolkodtató Elin hazugságra, félelemre és bűntudatra épített élete és az, h mennyire másként alakulhatott volna minden, ha nem menekül el és dugja homokba a fejét, sem ő, sem a többi érintett.

Kathryn Taylor: Die Entscheidung - Daringham Hall 2

A trilógia 2. része ott folytatódik, ahol az 1. befejeződött, a sikeres new yorki üzletember, Ben, aki valójában az előkelő Camden család és azzal Daringham Hall örököse, apja kérésére Angliában marad, h jobban megismerje a családot és a birtokot.

Mindeközben az eddigi örökös, David is új helyzetével próbál barátkozni és bár az ő sorsa is rendszeresen felvillan, a középpontban továbbra is Ben áll. Na meg persze az állatorvos Kate, akivel amolyan se vele, se nélküle kapcsolatban van. Igazából elég sokáig csendesen csordogál a történet és a viharfelhők egyre csak gyülekeznek, mígnem lecsapnak Daringham Hallra. Ralph, a család feje, Ben apja hirtelen meghal; majd Kate kinyomozza, mi is történt pontosan Ben anyjával (ez a történet már az első részben kezdődik és ordítóan átlátszó) és arra is fény derül, h a birtok csődben van és elárverezés fenyegeti. Az egyetlen megmentő Ben lehetne, aki üzletemberként elég vagyonnal és tapasztalattal rendelkezik ehhez, ráadásul ő a jogos örökös, de ő még mindig vergődik az őt és anyját ért bánásmód miatt, nem tudta teljesen elengedni a bosszút.

Emma Wagner: Glück mit Kürbiskuchen

Van németül egy Szerelem svédül (Liebe auf Schwedisch) című könyvsorozat, amiből már én is hallgattam 1-2 részt, ez is annak egy új, őszi darabja. Nem vagyok egy nagy ősz rajongó, pláne nem tök rajongó, mégis kb. az őszies cím miatt (Boldogság sütőtökös sütivel) és ezáltal az aktualitása miatt kezdtem bele a hallgatásába. Valami kis könnyed limonádéra számítottam, nem is kaptam mást.

Aránylag ritka, h két ember olvassa a könyvet, viszont itt ez volt a helyzet, a női főszereplő, Vera részeit egy nő, míg a férfi főszereplő, Viggoét egy férfi olvassa. Vera a romantikus szerelemről álmodik, amikről a kedvenc regényeiben van szó, miközben hol a pékségben dolgozik, hol a szülei fogadójában segít ki a svéd vidéken a kis Lillaströmben. Viggo Stockholmban él és egy reklámügynökségnél dolgozik, ahol viszont nem áll túl jól a szénája. Nem elég, h vége lett a kapcsolatának a barátnőjével, aki a kolléganője is volt, ráadásul a női még munkával kapcsolatos ötleteit is ellopta és Viggoról állította ugyanezt. Nyugalomra vágyik, ezért akar vidékre menni, de Lillaströmben azért köt ki, h fellendítse néhány jó ötlettel Vera apjának vendéglőjét. Ennyi bugyuta félreértést és egyáltalán bugyutaságot már rég hallottam egy könyvben. Nem túl nehéz kitalálni, hova fut ki a történet. Az eleje még egész jó volt, sőt összességében is elment, de a végén annyira rossz szövegek vannak benne, a teljesen irreális, nevetséges romantika, aminek a való élethez abszolút semmi köze.

Maros András: Két-három dán

Ez is egy kölcsönkönyv volt, nem is hallottam róla előtte. Három nagyon eltérő jellemű fiatalember a regény főszereplője, akik egyetem alatt közös albérletben laktak, de azóta elsodorta őket egymástól az élet. Néhány év után a viszontlátást Budapesten ünneplik, mikor az egyikük, Magnus kitalálja, h az országot nem ott, hanem vidéken ismerhetnék meg igazán, így kerülnek a Zala megyei csöpp faluba, Vöcköndre.

Viszont pont Magnus, aki ezt kitalálta, mégsem marad ott, így csak két dán fedezi fel a magyar vidéket és lesz áldozata többé-kevésbé a magyar simliskedéseknek, míg a harmadik, önmagával viaskodva visszamegy Budapestre, majd Dániába. Tulajdonképpen ezzel ketté is válik a regény, van egyrészről a kissé burleszkbe hajlóan Zalában kalandozó csapat és egy teljesen más történet, Magnusé. Ennek a stílusa is egészen más lesz, története már-már lélektani dráma. A regény végén újra egymásra talál a három dán és olyan szempontból talán mondhatjuk, h happy enddel zárul a történet, h az elmúlt napok történéseinek hatására barátságuk is kap egy új esélyt. Ez a könyv nem a dánokról szól, inkább talán rólunk, legalábbis a zalai részekben. Sok éve dolgozom külföldiekkel, persze ilyenek IS vagyunk, ilyen számítóak, simlisek, tudatlanok, nyelveket nem beszélők stb., de vannak azért jó tulajdonságaink is, amiből – itt sem – derült ki sok, pedig az itt élő külföldiek állítják, h szerethetőek – is – vagyunk, időnként én is alig hiszem;). Egyet kell értenem viszont a magyarok egyik nagyon kínos sztereotípiájával, méghozzá „a külföldinek van pénze, ki tudja fizetni” cíművel, az meg, h a külföldi az állítólagos pénzét erre akarja-e kiadni, kit érdekel. Összességében szerethető a regény, tetszett is, különösen üdítően hatott, h ezúttal Zala megye volt – az egyik – főszereplő.

Kathryn Taylor: Das Erbe - Daringham Hall 1

Ez a könyv az idei várólistám utolsó szereplője, ilyen korán talán még soha nem értem a végére. Ez egy trilógia első része és mivel egészen tetszett, már bele is kezdtem a 2. részbe.

A festői vidéki Angliában vagyunk, ahol az arisztokrata Camden család Daringham Hallban éli előkelő életét. A fekete felhők viszont gyülekezőben vannak fölöttük, hisz levelet kapnak egy amerikai IT-vállalkozótól, Ben Sterlingtől, aki a birtok és a bárói cím örököse, hiszen a jelenlegi báró elsőszülött fia. A levelet viszont egy ideig nem követi újabb, sem személyes látogatás, mert Ben már Angilában, éppen útban a birtok felé balesetet szenved, elveszti az emlékeztetét, azt sem tudja, miért utazott oda. Az emlékezete helyett először a szerelem talál rá, az állatorvos Kate pátyolgatja és gyorsan egymásra is találnak. A nő által, aki a Camden családot gyerekkora óra ismeri és szinte családtagnak számít, megismeri a birtokot és a családot, akik szimpatikusak neki. Mindenkit sokként ér, amikor hirtelen visszatér az emlékezete és rájön, h rajtuk akar bosszút állni, amiért az anyját és őt eldobták maguktól. A regény második felében már eléggé érződik, h túl sok mindent már nem akar a szerző, így azt, h a szerelem és a józan ész, vagy inkább a bosszúvágy győz-e, csak a második kötetből fogjuk megtudni, kétségeim azért nem nagyon vannak;). Azt azért nagyon remélem, h nem ennek a tisztázására kell a 3 rész.

Arnaldur Indriðason: Der König und der Uhrmacher

Ez a leghíresebb kortárs izlandi író legújabb könyve. Érdekesség, hogy Indriðason egyébként krimiket és thrillereket ír, ez az első történelmi regénye.

Koppenhágában vagyunk a 18. század végén, ahol Jón, egy izlandi órásmester a dán királyi palotában felfedez egy egykor híres, 1592-ből származó csillagászati órát, ami siralmas állapotban van. Jón azt a feladatot tűzi ki maga elé, hogy működőképessé tegye azt. Egy este a dán király, VII. Keresztély megjelenik Jón műhelyében, kérdőre vonja, h mi dolga az ő tulajdonába tartozó órával és az órásmester nem csak hogy meg tudja azt magyarázni, hanem még a király érdeklődését is felkelti, amikor Izlandról és a saját apjáról kezd mesélni. Amikor Jón, az órásmester még gyerek volt, apját a király apjának parancsára meggyilkolták paráznaság miatt és mert magára vállalta az apaságot egy fiú esetében, akinek nem ő volt az apja. Azokban az időkben Izlandon (ami Dániához tartozott akkor még), meglehetősen szokatlan és szigorú törvények uralkodtak, amint megtudjuk, de Jón mesél az izlandi életről, a sziget zordságáról és kopárságáról, de a kedves emlékekről is. A sokak által őrültnek tartott VII. Keresztély király sokszor dühösen, sőt erőszakosan reagál Jón történeteire és véleményére és lassanként kiderül, miért érdekli és zaklatja fel az uralkodót annyira az órásmester története. A két főszereplő találkozása egyébként fiktív, de mindkettőjüket valós személyekről mintázta a szerző. Alapvetően érdekesnek találtam, sok újdonságot megtudtam a 18. századi Dániáról és Izlandról, ami kicsit zavart, h többször volt az az érzésem, h feleslgesen hosszan ragozza a dolgokat, ezzel nagyon elnyújta a történetet.

Balogh-Kunst Nóra: Visszahoztam

Kölcsönbe kaptam ezt a könyvet, az egyik barátnőmet kértem meg, h hozzon már nekem néhány olyan könyvet, amik tetszettek neki az utóbbi időben, mert kicsit „válságban” vagyok, az utóbbi 1-2 évben nem sok kedvemre való könyvet találok. Ez viszont tetszett és rájöttem, h valószínűleg azért, mert abszolút mai, mai nyelvzettel, mai problémákkal, de – az engem riasztó – „lila köd” nélkül, ami számomra a kortárs magyar irodalmat sokszor jellemzi. Meg aztán arra is rádöbbentem, h talán még nem is nagyon olvastam ilyen könnyed hangvételű, de mégsem chick-lit kategóriájú könyvet magyarul, ez is tök jól esett.

A történet 2020-ban a covid közepette kezdődik, amikor a magyar Andi 10 év után épp ott hagyja Hollandiát és a holland pasiját. Majd gyorsan 2010-ben vagyunk, amikor ugyanő épp megérkezik a tulipánok földjére és ismerkedik a családdal, akiknél au-pairként kezd dolgozni. Innentől kezdve váltakozva olvashatunk múltról és jelenről – előbbiben 1-2 évet, utóbbiban 1-2 hónapot ugrunk általában – mígnem múlt és jelen összeér. Sok minden kerül felszínre Andi gyerek- és fiatalkorából, családi sebek és konfliktusok, szerelmek, útkeresés, önmarcangolás. Igazából a legtöbb olyan téma, amihez nem kell külföldön lenni, de persze azért a külfödi lét dillemmái és a tipikusan holland dolgok is bőven kapnak helyet. Érdekes volt, ahogy a könyv vége felé az egyik barátnő felveti főhősnőnknek, h valószínűleg ő ilyen típus, mindenhol keresi a helyét és önmagát és igazán sehol sem találja, ezt már Hollandiában is megfigyelte nála és Magyarországon is így van ez, szerintem ez is egy aktuális, nagyon mai probléma. Az elsőkönyves szerző egyébként valóban Hollandiában él, szóval bizonyára merített a saját életéből, élményeiből is. Szóval tetszett, tudom ajánlani, ha valaki valami könnyed, de mégsem bugyuta olvasmányra vágyik.

René Stauffer: Roger Federer - Die Biografie

A szerzőtől ez a 3. Roger könyvem. A 2006-os és a 2019 -es kiadást olvastam (illetve ezek vannak meg) és bár persze tudtam, h a 2022-es visszavonulásáig olyan borzasztó sok minden nem történt már tenisz ügyben, mégis hatalmas Fed fanként fontosnak éreztem, h meglegyen a „teljes” biográfia, de erre azért eléggé ráfaragtam.

2022-es a búcsúval kezdődik ez a kötet, részletesen ír az utolsó versenyét, a Laver Cupot megelőző napokról, persze csak arról, amit ő svájci újságíróként átélt, hisz bár nem győzi hangsúlyozni, h „ezer éve, de legalábbis karrierje kezdete óta” ismeri Federert, ez a könyv sem ( és egyik Stauffer könyv sem) Roger közreműködésével született. Illetve persze de, hisz a szerző újságíró, így pl. sok sajtótájékoztatón vett részt, interjúket készített vele az újságának, de a könyvek egyike sem úgy született, h órákat beszélgettek volna azzal a céllal, h ebből egyszer biográfia lesz. Számomra már „rosszul kezdődött”, hisz az első néhány fejezetben úgy eleveníti fel a búcsút, mintha kb. megnézte volna az interneten az erről készült videót és azt írná le kockáról kockára. Elvileg – de valahogy szkeptikus lettem a szerzővel kapcsolatban – Roger szüleivel beszélgetett a búcsúmeccset megelőző napon, akik egyébként már jó pár éve nem nagyon nyilatkoznak, de abból számomra nem sok derült és sült ki. Az első 6 rövid fejezet után, ami ennek a csodálatos karriernek a tényleges lezárásáról ír, a búcsúról, elkezdi részletezni Federer életét. A szüleiről, születése körülményeiről, arról, hogy került kapcsolatban a sárga filclabdával és hogy kerítette az egyre jobban a hatalmába. Sajnos olyan az agyam, mint a szita, de azért mégiscsak ismerős volt ez nekem. Ezek a fejezetek a 2019-es kiadás 14. fejezetétől olvashatóak, a legújabb könyvben már a 7.-től…Ezen felbuzdulva belelapoztam az első nekem meglévő könyvbe is, nem túl meglepő módon az mindegyiknek az alapja, de az ott írtakat legalább nem szóról szóra emelte át a következő kiadásokba;). Mert egyébként ez egy fontos pont, ezek nem ugyanannak a könyvnek az újabb kiadásai, hanem legalábbis átdolgozott, kiegészített kötetek - elvileg. Alapvetően a 2019-es és a karrierje befejezte után kiadott, „teljes”biográfia mindösszesen ezzel a könyv elején olvasható, 6 kis satnya, eléggé semmitmondó fejezetben különbözik. Onnantól kezdve még a fejezetcímek is ugyanazok, csak a sorrendeket variálta meg időnként és talán, ha 1-2 új jött hozzá, ha egyáltalán. Szóval értem én, h a karrierje ugyanaz maradt, de azért mégis többet vártam. Az „új” fejezetek után jönnek a kezdetek, a gyerek, majd a kamasz Roger, a fiatal játékos, ahogy keresi az útját és önmagát. Megismerjük az ebben a folyamatban fontos szerepet játszó embereket. Az első GS győzelméig van ez így, majd a 4 GS tornára koncentrál; a világbajnokságra; szülőváros, Bázel versenyére; majd a Davis Kupára; a legfőbb riválisokra; a családjára; az üzletember Rogerre; a sportikonra. Kicsit fura volt, h az olimpia – bár nyilván meg volt említve többször – kimaradt ezekből a fejezetekből, talán az még elfért volna ott.

Még az tűnt fel most, h a legtöbb dologgak kapcsolatban kb. 2006-ig részletesebb a leírás, de aztán utána elég nagyvonalú. Ebből arra következtetek – persze lehet, h tévesen – h megírta egyszer a könyvet, aztán már csak „toldozgatott-foltozgatott” rajta, ami egyrészről még akár oké is lehetne, másrészről összességében csalódás volt, pláne, h a könyv 24 euro, én több, mint 10 ezer forintot fizettem érte, de egyébként én is tudom, h ez főleg az én hülyeségem, de ez csalódás volt. Ami még feltűnt most, h a tömjénezés ezúttal még nekem is sok volt, pedig tényleg nagyon régi és nagyon nagy Federer rajongó vagyok és alapvetően még egyet is értek Roger hozsannázásval, de mégis…időnként még nekem is az volt az érzésem, h a svájci újságíró kicsit túl lőtt a célon. Továbbra is azt remélem, h talán néhány év múlva megjelenik egy olyan, az egész karrierjét felölelő könyv, amiben a főszereplő saját maga is közreműködik és ezáltal egy kicsit személyesebb képet kaphatunk.

Boris Vian: Pekingi ősz

A várólistámon volt a könyv és bár többen is ajánlották, igazából mikor elkeztem olvasni, fogalmam sem volt, mire vállalkozok. Sem a szerzőről, sem a regényről nem tudtam semmit, de hát mindig tanul az ember. Szeretem a könyveket a „megfelelő időben” olvasni, szóval karácsonyit csak karácsonykor, nyári limonádét csak nyáron, így nem volt kérdés, h ezt a könyvet az ősz beköszöntével kezdem el, LOL. Az sem titok, h szeretek a világ országairól, különböző kultúrákról olvasni, szóval vártam ezt az olvasmányt. Aztán belekezdtem és csak nem akart jönni a történetben sem az ősz, sem Peking;).

Egy idő után egyértelművé vált, h már nem is fog és az olvasás befejeztével alig vártam, h utána olvassak, mi is volt ez tulajdonképpen. Ekkor derült ki számomra, h Boris Vian, aki egyébként dzsesszzenész és sanzonköltő is volt, az abszurd irodalom egyik első mestere volt. Ennek megfelelően abszurd vicc a regény címe is, hisz – ahogy már írtam – nem Pekingben játszódik és nem ősszel. Vian 1947-ben írta a könyvet, ami a XX. századi prózairodalom klasszikus művévé vált. A történet a nem kevés szereplő bemutatásával kezdődik, eleinte még az is felmerült bennem, h egymástól független történetek alkotják a könyvet, de aztán csak összetalálkoztak a szereplők, méghozzá egy fiktív helyszínen, Exopotámiában, ami egy lakatlan sivatag. Szereplőink azért csődülnek ide, h vasutat építsenek, ki mérnökként, ki titkárnőként, régészként vagy orvosként vesz részt a projektben. Igazából viszont nem a cselekmény a fontos, inkább a szereplők, vagyis leginkább az ő kigúnyolásuk. Szinte mindegyikük megtestesít valakit/valamit: a szép nőt, aki csak játszik a férfiakkal; a nőcsábász férfit; a bürokratát; a katolikus papot, aki bőven ad okot Viannak arra, h az egyházon köszörülje a nyelvét. Aztán miután ez megvan, a szereplők jelentős részével végez is a sivatagban. Életem egyik legfurább könyvélménye volt, de miután megemésztettem, h se Peking, se ősz és az Anna nevű szereplő férfi;), mégiscsak elkezdett érdekelni a történet és olvastatta magát. Alapvetően viszont én továbbra is túl földhözragadt vagyok az ilyesmihez, egyelőre nekem biztos elég volt Vianból.

Alia Trabucco Zerán: Mein Name ist Estela

A könyv (nekem hangoskönyv) Estela történetet meséli el, ahogy a cím is sejteti. A mesélő maga Estela, aki vallomást tesz, elmeséli élete utóbbi 7 évének történetét, amikor is egy családnál volt házvezetőnő (mindenes) Chilében. És hogy miért vallomás? Azért, mert már az elején kiderül, h tragédia történt, a család 7 éves kislánya, Julia halott.

A feleség már várandós volt, amikor a párhoz került a nő és a baba megszületésével a gyerek körüli feladatokat is átvette, amellett, h főzött, takarított, mosott, vasalt, bevásárolt. Estela részletesen beszámol a családnál töltött éveiről, a sikeres orvos apáról és ügyvéd anyáról, akik semmire sem érnek rá és a lányukat is egy amolyan projektnek tekintik. A szerzőnek mesterien sikerül leírnia a kimerítő magányt és az érzelmi szakadékokat, amikkel Estela és a lány, Julia szembesül. Egy ridegség és távolságtartás jellemezte világban hiába küzdenek a közelségért és a szeretetért. Fontos szerephez jutnak az osztálykülönbségek, amiket szinte minden mondatban érzékelünk, ami ebben a formában a mi mai világunkban már nincs meg, de a gazdag-szegény relációra átfordítva annál inkább ismerős lehet. Egy kóborkutya, aki Estela szívéhez nő, igazi láncreakciót indít el és bár a regény leginkább egy kamaradarabhoz hasonlít, kevés szereplővel, mégis, a külvilág osztályharcai, az ellentétek az ő életükbe is beszivárognak. Érdekes és tetszett ez a direkt, az olvasót megszólító, egyes szám első személyű, időnként kegyetlenül őszinte elbeszélés. Talán a „krimi” szál az, ami nem igazán sikerült, az egész könyv azt az érzetet kelti, h itt valami bűntényre fog fény derülni, fent is tudja tartani az izgalmat és a várakozást, de krimivé nem tudja fordítani, ami nem baj persze, marad a leplezetlen valóság az osztálykülönbségekről végig a középpontban.

Nicole C. Vosseler: Unter dem Safranmond

Ez a regény a várólistámról került sorra. A történet 1853-ban, Oxfordban kezdődik, amikor is a fiatal Maya Greenwood egzotikus országokról és izgalmas kalandokról álmodik. Maya egészen más, mint a húga, Angelina, akit csak a szépség és a cicomák érdekelnek és aki minden héten másba szerelmes.

Maya nagy csodálója apja barátjának, a nála jóval idősebb nőcsábász Richard Francis Burtonnek, aki afrika kutató és róla álmodozik, neki ajánlja fel magát. Amikor azonban katona orvos bátyja Ralph Garrettel tér haza, akivel Indinában szolgált együtt, a jóképű fiatal férfi még a könyvmoly Maya fejét is elcsavarja. Amikor a szülei nem akarják hozzáadni, a lány megszökik vele és titokban összeházasodnak, de utána férjét nem az áhitott Indiába, hanem Arábiába, Adenbe (ma Jemen) helyezik. Maya nagyon gyorsan rájön, h egy ismeretlenhez ment feleségül és a házasságuk, közös életük egyikük reményeit sem váltja be. Mikor kapcsolatuk a mélypontra jut, Mayát beduinok rabolják el. Jól bánnak vele, nem bántják, tisztelik és idővel be kell vallania magának, h vonzódik elrablói vezéréhez. Ez az érzelem kölcsönös és a szerelmük be is teljesedik, mielőtt Maya visszakerül Angliába. Onnantól kezdve is mindhárom férfi jelen van az életében így vagy úgy, ténylegesen, vagy csak lélekben. Maya végül az a független, sikeres, erős nő lesz, aki mindig is lenni akar és ehhez mindhárom férfi hozzájárul, ki így, ki úgy és sok-sok év után még a happy endjét is megkapja. Meglehetősen részletesen írja le Maya életét a könyv jó részében, majd viszont nagyon nagyokat ugrál, elnagyolja a történetet. Kár ezért, bár így is majdnem 600 oldalas a könyv. Ami tetszett, h sokszor a fő téma a regényekben a nagy szerelem, aztán jön a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”, de hát ez azért nem feltétlenül reális. Itt viszont - annak ellenére, h a 19. században vagyunk - árnyalja a képet, a nagy szerelmek mind szembe találkoznak a realitással, ami szerintem jót tesz a történetnek.

Emily Henry: Happy Place – Urlaub mit dem Ex

Hallgattam már egy könyvet Emily Henrytől, az sem tetszett nagyon, adtam neki még egy esélyt, hát ez volt az utolsó, azt hiszem. Harriet az egyik barátnője családjának maini házába érkezik, h eltöltsön ott a barátaival néhány kellemes napot. Legnagyobb meglepetésére azonban Wyn is ott van, a volt vőlegénye, akivel ugyan már hónapokkal ezelőtt szakítottak, de ezt a barátaik még mindig nem tudják (na ez volt az első fura dolog nekem). Ráadásul kiderül, Wynt is azért hívták meg, mert a barátnő szülei eladják a házat és ez egy amolyan búcsú nyaralás lesz, amikor a barátnő még gyorsan férjhez is megy itt, szűk, baráti körben.

Ebben a helyzetben az egykori jegyesek úgy érzik, nem tehetik tönkre ezt a pár napot, inkább eljátsszák, h még mindig egy pár. Hogy ebből mi sül ki, nem túl nagy meglepetés, de valahol mégis. Számomra mind a borító, mind a cím inkább könnyed szórakozást ígért, amit viszont nem kaptam meg. Félreértés ne essék: nem azzal van a bajom, h nem egy bugyuta happy endes lovestoryt kaptam, sokkal inkább azzal, h ez egy vergődés volt. Mind a szereplőknek, mind az olvasóknak, ill. esetemben a hallgatóknak, hisz ezt is hangoskönyvként hallgattam. Nagy nehezen ismerjük meg Harriet és Wyn kapcsolatának és szakításának részleteit, de az egész nagyon szenvedős. Ráadásul a szereplőkkel sem tudtam azonosulni és bár a szerző erőlködött, nagyon sótlanok is maradtak nekem. Mindehhez még hozzájött a nagyon terjedőben lévő trend, h eléggé „semmilyen” könyveket azzal igyekeznek feldobni, h átvariálják a sorrendet, itt is ugrálunk állandóan az időben. Ebben az esetben sem látom ennek semmi értelmét és hát, kevés könyvnek tesz ez szerintem olvasói szemszögből jót, ennek sem.

Juli Zeh: Corpus Delicti

A szerzőtől olvastam már, tetszett is és mivel megvan még néhány könyve, azokból csemegéztem. Igazából nem voltam erre felkészülve, kicsit nehezen is állt össze a kép és valószínűleg nem is minden aspektusát értettem meg a történetnek.

Egy olyan jövőbeli Németországban vagyunk, ahol az egészség (és főleg annak megőrzése) a legfontosabb polgári kötelesség, hisz egészség diktatúra uralkodik. A polgárok egészségi mutatóit, sport teljesítményüket monitorozzák a mulasztásokat megtorolják. Ezért kell a főhősnőnek, a 30 éves biológusnak, Mia Hollnak megjelennie a bíróság előtt, mert a testéről való gondoskodást elhanyagolta. Legalábbis így kezdődik a per, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz és kirakat perré válik, mikor egyértelművé válik, h Miában túl sok a szeretet (a rendszer által tönkretett bátyja iránt), az értelem (hisz biológusként tudományosan gondolkodik) és független. Hamarosan már veszélyes egyénként sorolják be és a bíróság egyre vadabb és nevetségesebb vádakkal áll elő. Amit én kicsit hiányoltam, h Juli Zeh szerintem egy kicsit elnagyolta ezt az új világot, itt-ott csepegetet némi infót, de túlzásba nem viszi, h igazán megértsük, miről is van szó. Ezáltal sokszor úgy éreztem, h nem tudom a történéseket sem jól megítélni, mert hiányoznak az infóim hozzá, kár ezért, mert ez szerintem lehetett volna érdekesebb is.

Chaim Potok: A kiválasztott

Két zsidó amerikai fiú barátságáról szól a regény. Danny hászid, vagyis ortodox zsidó, apja a cádik, egy nagy tiszteletnek örvendő, nagy tudású, zsidó lelki vezető. Ruvent egyetemi tanár apja neveli és bár vallásosak, de nem ortodox módon. Mindkét fiú briliáns elme, Danny bármit olvas, rögtön megjegyzi; Ruven pedig a matematikában és a logikában brillírozik.

Barátságuk szakaszaira bomlik a regény is. Először furcsa megismerkedésükről, barátságuk kezdetéről olvashatunk, majd jön a barátságuk legjobb időszaka, amikor sok időt töltenek együtt, elméjük egyre jobban kinyílik, motiválják egymást és tanulnak egymástól, ekkor mindkettőjük családja elfogadja és támogatja ezt a barátságot. A 3. részben viszont eltiltják őket egymástól, hisz a 2. világháború és a holokauszt tragédiája után Ruven apja nyíltan kiáll egy zsidó állam létrejötte mellett, nem titkolja cionista nézeteit. Azok viszont egy haszid zsidó, pláne egy cádik számára elfogadhatatlanok, így a két, immáron egyetemista fiú nem találkozhat többet. Bár Dannynek rabbiként, sőt cádikként követnie kell az apját, ő mégis már nagyon korán tudja, h nem ezt az utat szeretné követni, végül úgy dönt, pszihológus lesz, továbbra is hívő, de már nem ortodox zsidóként. Ruven pedig vele ellentétben már korán tudja, h bár apja szeretné, h ő is tanár legyen, rabbi szeretne lenni. Végül sok-sok félelem és szenvedés után a regény úgy fejeződik be, h mindkét fiú számára megvan a remény, h azt az életet élhetik, amit ők szeretnének. Érdekes könyv volt, az eleje még annyira nem kötött le, de aztán egyre inkább kibontakoztak az ortodoxok és az „egyszerű” hívő zsidók közti különbségek, az életükben, nézeteikben, szokásaikban. Izgalmas volt látni a két fiú egymáshoz való viszonyát és az apa-fiú kapcsolatok alakulását, dinamikáját is. Azzal együtt is tetszett, h persze voltak benne olyan részek, elmélkedések, amiket nem zsidóként nem igazán tudtam követni, megérteni.

Mhairi McFarlane: Between us

A 32 éves Roisin tanárnő, a barátja, Joe viszont egyre sikeresebb forgatókönyvíró. A kapcsolatuk már régóta nem igazán működik. Az elején egy baráti hétvégén találjuk magunkat, az egyik pár esküvője előtt, itt megismerjük a barátok egymáshoz való viszonyát, ill. Roisin és Joe eléggé „semmilyen” kapcsolatát is.

Amikor a pasija filmjében Roisin nem sokkal később a saját gyerekkorából fedez fel egy – elég egyedi - részletet, felmerül benne, h vajon a többi dolognak is van-e valóságalapja, hisz a sorozat főhőse meglehetősen hasonló kapcsolatban van, mint az övék és mellette rengeteg affér van az életében. Szembesíti mindezzel Joe-t, aki valahogy kimagyaráz sok mindent, de ha egy kapcsolatban egyszer megkérdőjeleződik a bizalom, utána már nehéz. Ebben a nehéz időszakban a baráti társaságuk casanovája, Matt áll váratlnaul Roisin mellett jó barátként. Innentől kezdve elég sokáig húzza McFarlane főhősnőnk kapcsolatának lezárását és azon kívül is gördít még néhány akadályt elé, mire igazán megadja neki az esélyt az újra kezdéshez. Ezért aztán nem véletlen a könyv alcíme - Die große Liebe kennt viele Geheimnisse, vagyis A nagy szerelem sok titkot ismer – valóban fény derül néhányra. A legdurvább nekem az volt a regényben, h kb. 10 perc hallgatás után tudtam, h az akkor még kapcsoaltban lévő főhősnő kivel fog összejönni a végén, anélkül, h a pasival akárcsak egy mondatban is lett volna említve. Kár, h az írónő ennyire nem tud szabadulni a kaptafáitól, ez nagyon sematikussá teszi, legalábbis bizonyos szempontból. De a szereplők, a párbeszédek és alapvetően a történetvezetés is – ahogy eddig is mindig – tetszett. Most először fordult elő velem, h még mielőtt elkezdtem hallgatni, már a fejemben volt a regényt olvasó nő hangja, németül mindig ő olvassa Mcfarlane könyveit, mára nekem már a hangja is a könyv részét képezi.

Antonio Iturbe: Die Bibliothekarin von Auschwitz

Nagyon sok könyvet olvastam már a témában és ez is már régóta megvolt, de az utóbbi időben nehezen veszem rá magam valami ilyesmire. Néhány hete viszont Auschwitzban jártam, nem sokkal utána neki is kezdtem ennek.

Ilyen előzmények után nagyon is valóságosan láttam magam előtt a 14 éves Ditát, aki Prágából került a szüleivel Auschwitzba. Itt a 31-es, un. gyerekbarakkba kerül, ahol hamarosan a becsempészett, titkos, tiltott könyvek őrzője, a világ legkisebb könyvtárásnak könyvtárosa lesz. 8 papírkönyv és 6 „élő” könyv, vagyis 6 ember, akik 1-1 könyvet mesélnek el a gyerekeknek, hivatottak arra, h a pokolban a jövő nemzedéke számára megőrizzék egy jobb világ lehetőségét, az alternatívát. Kegyetlen és ezáltal nagyon is valóságos képet fest a táborról, ahol emberek tűnnek el, szülők halnak meg, ahol mindenki éhezik. Ennek ellenére viszont a fiatalok szerelmesek lesznek, barátságok köttetnek és munkál az élni akarás ösztöne. A végén 2-2 férfinak is sikerül megszöknie és amit különösen tragikusnak találtam: az egyik duó még Magyarországra is eljuttat egy irományt, a táborok valódi működéséről és céljáról, de hiába, mindez bár eléri a magyar zsidó tanácsot, de senki nem foglalkozik vele. Auschwitzban a legtöbb áldozat magyar zsidó volt. A regény igaz történet alapján íródott, a főszerelő, Dita is valós személy, akivel a szerző még találkozott is, de persze azért itt-ott a fantázia töltötte ki a hiányos részeket. Magyarul Az auschwitzi könyvtáros címmel jelent meg.

Ferdinand von Schirach: Verbrechen

Abszolút semmit nem tudtam erről, amikor elkezdtem olvasni. A címe viszont (Bűncselekmény) elég pontosan leírja miről van szó. Csupa izgalmas és többségében hihetetlen, meghökkentő történet, csupa bűncselekmény, amiket egy ügyvéd mesél, aki a bűnöst vagy az egyik érintettet képviselte. Egymástól független 11 történetet olvashatunk a kötetben.

Egy elismert, barátságos orvos, aki 40 év házasság után baltával végez a feleségével; egy lány, aki szerelemből áll prostituáltnak és féltékenységből ölik meg; egy fiatal nő, aki valódi szeretetből öli meg a testvérét; egy teljesen ismeretlen ember, akiről a rendőrség sem tud kideríteni semmit megöl a metróaluljáróban 2 huligánt, akik vele tervezték ezt tenni; egy fiú, akit a nagy szerelem terel a kanibalizmus felé; és egy már jó útra tért férfi, aki családja iránti szeretetből rabol bankot. A legtöbb történetben itt tehát a szeretet-szerelem kettőse a mozgatórugója a dolgoknak, ezek nevében követnek el hőseink bűncselekményeket. Nem feltétlenül éreztem ezáltal mindegyiknél „feloldozva” őket, de azért néhánynál komolyan nyomtak a latban nálam is és más megvilágításba helyezték a történéseket. Szerintem ezek közül néhányat akár még külön kis- vagy nagyregényben is ki lehetne fejteni, mert több is lehet bennük. Sokszor leírtam már, h alapvetően nem szeretem a krimiket és bár ez nem teljesen az, de valahol a témája mégiscsak kriminalisztikus főként, ahogy általában, ha mégis a kezembe kerül ilyesmi, most is tetszett. Ez volt a 3. könyv, amit a szerzőtől olvastam, tetszett ez is. Schirach remekül ír, olvasmányosan, igényesen építi fel a történeteit, gondolkodtatja az olvasót, elképeszti és meglepi. Eddigi mindhárom könyvében, amit olvastam tőle hasonló volt a séma: különös bűntény-ügyvéd-nyomozás témában alakultak a dolgok, de mivel én ritkán olvasok ilyesmit, néhány évente erre vevő vagyok. A könyv egyébként már 2010-ben megjelent magyarul, Bűnös? - 11 meglepő eset címmel, ajánlom.

Mary Key Andrews: Hallo, Sommer

A címlap és a cím (Hello nyár) alapján egyértelműen valami könnyed nyári limonádéra számítottam, de egyáltalán nem azt kaptam. Az újságíró Conley alig-alig tartja a kapcsolatot a családjával, de amikor két szék között a pad alá esik és elveszíti a munkáját, mégis meglátogatja a nagymamáját és a nővérét egy floridai kisvárosban.

A családjáé a helyi újság, amit jelenleg a nővére vezet, de a menő újságíró Conleynak esze ágában sincs beszállni a kisstílű családi bizniszben. Amikor viszont egy idős, helyi politikus különös körülmények között életét veszti, mégis belemegy, h ír az esetről egy cikket a lapba. Bár eleinte balesetnek tűnik az eset, minél többet tud meg Conley a politikusról, annál gyanusabb az egész és hirtelen országos üggyé duzzad. Váratlanul pont ez az ügy nyitja meg az utat az újságírónő felé az újabb, jobbnál jobb szakmai ajánlatok felé. Nagyon elhúzza ezt a nyomozósdit és igazán nem értettm végig, h miért. Egy nem túl izgalmas ügyet helyez a középpontba, ill. talán izgalmas ez, de semmi esetre sem ilyen hosszan, ez volt alapvetően a bajom is vele, h nem tudott ilyen mélységben érdekelni. Aztán az utolsó felében váratlanul felbukkant még egy krimi szál, ami szinte teljesen függelten az előzőtől, ezt is minimum furcsának találtam. Végül aztán mindegyik ügyet sikerül felderíteni, Conley rájön, h a családjával akar maradni és a családi lapnál, ezen döntésében kamaszkori szerelme is fontos szerepet játszik, akivel néhány viszontagság után egymásra találnak. Ez a része érdekes volt és jól volt megírva, ahogy a karrieriste újságíróként megérkező Conleyból sok-sok történés után mégiscsak előbújik az érzékeny, csalásszerető nő, aki képes más dolgokat a munkája elé helyezni, amikor rájön, h azok fontosabbak. Igazából aranyosak a szereplők, a történet és annak vezetése sem rossz, de borzasztó hosszú, jóval rövidebb lehetne.

Hannah Kaiser: Pfefferminzeis

Theresa élete épp romokban, nem csak kis üzlete ég le, hanem úgy tűnik a múltból eredő mentális problémája is tovább üldözi. A sikeres, nők által körüldongott hokikapus, Devon bár szereti a nőket, azt már kevésbé, ha zakljatja valaki.

Mivel már nem bírja elviselni az őt zaklató szépséget, amikor véletlenül „összeakad” Theresával, zseniális ötlete támad. Elveszi feleségül, persze csak papíron, majd 3 hónap múlva elválnak és ez megoldja mindkettőjük problémáját: Theresa pénzhez jut és újra tudja nyitni a boltját, Devon pedig le tudja rázni az érte rajongó nőszemélyt. Bár ezt a logikát nem teljesen értem, h ha 3 hónap múlva elválnak, miért ne tapad(hat)na rá újra az üldözője. Nem túl nagy meglepetés, h két, egymással már az elejétől kedve szimpatizáló főhősünk kapcsolata hogy végződik. Nyilván ez sem egy világmegváltó olvasmány, de nyári kis limonádénak jó volt.

Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

Régóta tervben volt ennek a könyvek az elolvasása, ezért került fel az idei várólistámra. A szerző, Elizabeth Kim saját sorsáról írta ezt a megrázó regényt. „Honhyol”-ként született, vagyis olyan nőnemű lényként, akinek se neve, se születési dátuma nincs. Anyját egy amerikai katona ejtette teherbe, az 50-es évek Koreájában törvénytelen gyermekként születni már eleve halálos bűn, pláne így.

A regény azzal kezdődik, h egy éjjel anyja rokonai felakasztják az édesanyját, hisz megbocsáthatatlan bűnt követett el és ez egy becsületbeli ügy. Addig egyszerű, kemény, de szeretetteljes életét élt anyjával, ezután viszont árvaházba kerül, majd egy amerikai fundamentalista keresztény lelkész házaspár fogadja örökbe. Egészen elképesztőek az ő „elveik” és elgondolásaik, inkább lett örökbefogadott lányuk a cselédjük, mint a gyermekük és ez csak a jéghegy csúcsa volt. Házassága is maga a pokol és az első pillanattól kedve bukásra van ítélve, egyetlen vigasza és reménye a kislánya, aki miatt végül képes lesz arra, h kilépjen a házasságából és új életet kezdjen. Maga a történet elképesztően sokkoló és szívszorító, de azt kell mondjam, bármennyire is a saját életét írta meg a szerző, jobb kivitelezést érdemelt volna.

Katja Brandis: Koala Träume

A német Juli állatkerti gondozónak tanul és egy csereprogram keretében 4 hétre Ausztráliába kerül, h egy kis állatkertben segédkezzen. Itt persze sok-sok nekünk egzotikus állattal ismerkedik meg, koalákkal, kengurukkal, dingókkal.

Még szinte meg sem érkezik, máris beleszeret Colinba, egy aboriginal fiúba, aki ért „az állatok nyelvén”. Mivel a könyv és Juli ideje Ausztráliában is elég rövid, ennek megfelelően ők is gyorsan közel kerülnek egymáshoz, bármennyire is próbálnak elvileg harcolni az érzéseik ellen. Jön aztán egy katartikus, drámai esemény, ami végképp összehozza őket és az olvasó már csak arra eszmél, h már azt tervezik, hogyan nézhetne ki a közös jövőjük. Ebből a leírásból talán úgy tűnthet, h egy nagyon élvezetes, olvasmányos könyvről van szó, de ezt nem tudom megerősíteni;). Összességében kicsit olyan érzésem volt, mintha valami tini regény lenne, pedig szerintem elvileg nem az. Nagyon felületesen megy bele sok mindenbe, ami pedig érdekes lehetett volna (pl. Ausztrália különleges állatai, a bennszülöttek stb.), a szerelmi szál is olyan tinis, Juli múltjában van valami sötét folt, de nekem nem igazán derült ki, h mi is volt ez pontosan, bár elvileg fontos szerepet játszik a történetben. Az végképp röhejes volt, amikor a mindenttudó német Juli, aki kb. 2 hete van Ausztráliában akarja az aboriginial Colint „megmenteni”, aki walkaboutra megy. Amikor egy ausztrál aboriginal férfi (szinte mindig, ha nem is mindig férfi) készen áll a serdülő- és a felnőtt kor közötti átmenetre, a hagyomány szerint „Walkaboutra” indul, egy magányos felfedezőútra, ami hetekig vagy hónapokig is eltarthat és akár ezer mérföldet is megtehet az ausztrál bozótban (a könyvben egyébként csak walkaboutként emlegeti a szerző, de nem magyarázza, amit szintén hiányoltam). Nyilván Colin kicsit jobban kiismeri magát mind a témában, mind a bozótban, de hát a német okoskodás és tudálékosság utat tör magának;). Többet ki lehetett volna hozni ebből szerintem, valahogy olyan érzésem is volt, h kiadás előtt lehet, h jócskán rövidítettek is rajta, kár érte.

Joanna Trollope: Immer Freitagabends

A cím (Mindig péntek estéként) arra utal, h minden péntek este találkozik 5 fiatalabb- és egy idősebb nő, Eleanor, hogy egy üveg bor és némi ropogtatnivaló társaságában eltöltsenek együtt egy kellemes estét. Van köztük házas, kétgyerekes anya, két gyerekét egyedül nevelő anyuka, egy egyedülálló karrierista és egy szintén szingli vadóc.

A konstelláció jól működik mindaddig, amíg az egyikük el nem hozza bemutatni az új pasiját, ami nem csak a barátságukban, hanem mindannyiuk életében is változásokat indít el. Mintha mindenki hirtelen felébredne Csipkerózsika álmából, h lépnie kell a munkájában, vagy a magánéletében, fontos döntéseket kell meghozni, miközben az álmokat és terveket felülírja a valóság. Mivel 6 nő a könyv főszereplője, az elején nehezen tudtam követni, de aztán persze idővel összeállt a kép, h ki kicsoda és onnantól kezdve nagyon tetszett. Jól írja le a nők közötti barátságot, a nők életét, problémáit a különböző életkorban és élethelyzetben. Olyan barátságokba is bepillanthatunk itt, amik meglepőek,mégis működnek, láthatunk példát a női szolidaritásra is, meg persze azért picit az egymás ellen áskálódásra is. Összességében egy szerethető női regény, tetszett és örülök, h az idei várólistámnak hála végre sorra került.

Edgar Rai: Sonnenwende

A középpontban 3 férfi áll és az ő kapcsolataik feleségekkel, barátnőkkel, futó kalandokkal, nőkkel, csajokkal. Az volt az érzésem, h azáltal, h a szerző férfi, rögtön más történet kerekedett ebből, de ez nekem most üdítőleg hatott, egy kicsit a „másik perspektívából” látni a dolgokat.

Leginkább talán Tom a főszereplő, aki már 8 éve együtt van Helennel és bár szeretik egymást, de a kapcsolatuk már rég nem működik. Ennek ellenére Tom számára egyértelmű, h hűséges, ami miatt a barátai, főleg a nőcsábász Wladimir, aki számára minden nőnek megvan a lejárati dátuma, nem tartja normálisnak. A két férfinak teljesen mások az elképzelései a nőkről és a kapcsolatokról. Legalábbis elvileg, de ezen a forró berlini nyáron újra osztják a lapokat és sok keverés, megcsalás, flört és kalandok után Tom újra szingli, míg Wladimir az esküvőjére készül. Eleinte kimondottan zavaró volt számomra, h minden fejezet más szereplőről szólt és elég nehezen állt össze a kép, főleg, mert sokan teljesen irrelevánsak a történet szempontjából, de összességében tetszett.

Maxim Wahl: Das Savoy - Hoffnung einer Familie (Band 4)

Ismét eltelt néhány év, már 1946-ban járunk. Violet vezeti továbbra is a londoni Savoyt, ahol a kislányával, Maxime-mel él. Lionel visszatért a háborúból, aminek már vége és matematika tanárként dolgozik, boldogok Violettel. Legalábbis először így tűnik, de amikor mindkettőjük életében feltűnik valaki, hirtelen rájönnek, h valami nem stimmel a kapcsolatukkal, ennek megfelelően annak hamarosan vége is lesz.

Persze most sem maradunk némi krimi és nyomozás nélkül, ezúttal egy ékszertolvaj borzolja a kedélyeket az elegáns hotelben. Véletlen lenne, h egy híres bűnöző, Gary Stewart, aki korábban azzal szerzett magának hírnevet, h hasonló módon rabolt el ékszereket, épp ott tartózkodik? Ráadásul épp Violetet hálózza be? Hogy tisztázza magát, Stewartnak kell kezébe venni a nyomozást. Közben tanúi lehetünk egy bimbózó románcnak egy jövőbeni Duke és egy szakácsnő között, akiknek a történetét a szerző a regény végén elég meglepő módon még az ékszerrablással is összeköti. Az előző részekhez hasonlóan ez is érdekes és helyenkénét izgalmas is, de a Savoy ismét inkább csak háttérbe szoruló kulissza. A 4 kötetes regényfolyam – számomra – legszívmelengetőbb része Violetnek és nagybátjyának „fejlődő” kapcsolata, amit szintén nyomon követhetünk.