2012. december 19., szerda

♥ Kindle Paperwhite

Jó másfél éve vagyok e-könyv olvasó tulajdonos, még az első generációs, billentyűzetes, lámpás tokos Kindlre csaptam le és nagyon meg voltam elégedve. Nem is tudnám nagyon megmondani, hogy jött, h újat szeretnék, mert panaszom egyáltalán nem volt rá, talán azt látva vetődött fel, h a családi- ill. baráti körben sokaknak megtetszett és az ő új masináikhoz képest az enyém 100 évesnek nézett ki, ami nyilván nagy probléma;). Meg elég vicces is, de hát annyira gyorsan fejlődik a technika, h másfél év leforgása alatt legalábbis kinézetben sokat változtak a dolgok.


Hirtelen felindulásból október közepén rendeltem meg, ha jól emlékszem, akkor még csak előrendelhető volt, még nem volt kapható. Ezúttal Németországból érkezett, mert míg az első könyvolvasóm esetében még érdemes volt Amerikából rendelni, mivel az Amazon átvállalta a vámot, ez azóta már nincs így. Jó két hónap várakozási idő jósoltak, a szállítást a december 18-ai hétre ígérték (jelenleg is még 5-7 hetes szállítási határidővel lehet rendelni), ami kicsit neccesnek tűnt, bár nem karácsonyi ajándékról volt szó (ki gondol még arra októberben). A hozzá rendelt tok elég gyorsan megérkezett, majd kaptuk az értesítést, h előbb fogják szállítani, már a december 4-ei héten, örültem persze nagyon, utólag kiderült, korán. Amilyen egyszerűen ideért anno az USÁ-ból a másik, olyan bonyás volt ez most, minden közbe jött, ami csak közbe jöhetett, netbankos problémáktól kezdve egyéb félreértésekig:S, de múlt csütörtök este azért csak eljutott hozzám az új drágaszág:)!
Nagyon dizájnos a csomagolása, minden fekete-fehér, szuperül néz ki! Örültem, mikor láttam, h a töltője ennek is fehér, ezt nagyon szerettem a réginél is, mert egy helyen tartom a kábeleket, töltőket és ezen kívül mindegyik fekete, azokat mindig keresni kell, ezt viszont mindig csak kiveszem, praktikus nagyon.



Amint csatlakoztattam a laptophoz máris lehetett mókolni rajta, nyelvet választani – ami újdonság a régihez képest, annak csak angol nyelvű volt a menüje, ezt némettel használom (magyar persze nincs) – és végignézni a funkciókat, lehetőségeket.
Meg kell mondjam elsőre annyira nem ájultam el, egyrészről hozzá voltam szokva már a jóhoz;), másrészről ez nálam jellemző, ha új telefont vagy más ilyen műszaki cikket viszek, az első napokban mindig visszasírom a régit, annak a kényelmét, h minden világos volt, tudtam mit, hol, hogy. Persze gyorsan fel lehet térképezni ezt is, de pl. a teljes érintőképernyőt napokig kellett szoknom, annak ellenére is, h már jó ideje ilyen a telefonom is. Kimondottan a képernyőn nem nagyon látok különbséget, talán ez egy picit fehérebb és élesebb és persze fényerősségtől függően fényesebb, hisz ez a nagy újítás a paperwhite esetében, h a lámpa nem a tokba, hanem immáron magába a szerkezetbe van beépítve, oldalt és felül vannak az apró kis lámpák és az adott fényviszonyok szerint az olvasó maga szabályozhatja a képernyő fényerősségét. Több kritikát olvastam a világítással ill. a képernyővel kapcsolatban, nekem ezzel egyelőre semmi problémám nem volt, nagyon kellemes rajta olvasni, semmiféle negatívumot nem tudok ezzel kapcsolatban megfogalmazni. Inkább az lepett meg a képernyővel kapcsolatban, h míg egy érintőképernyős telefon kijelzője nagyon sima és „csúszós”, addig ez furán érdesnek tűnik, de pár nap alatt annyira hozzá lehet szokni, h már fel sem tűnik (de az olvasómmal újonnan ismerkedőktől tudom, h még mindig érdes;)).


A pozitív újdonságok közé tartozik számomra, h egyetlen mozdulattal tudok könyvjelzőt tenni a jobb felső sarkot megérintve (a jól ismert szamárfüllel), nem kell hozzá ide-oda kattintgatni. Bár méretben elvileg nem nagy a különbség, csak a billentyűzet, mégis azért a 213 gramm magáért beszél, nagyon praktikus, h ilyen kevés helyet foglal.


Abszolút újdonság, h a bal alsó sarokban az olvasási tempó alapján megpróbálja kikalkulálni, hány perc van még hátra az adott fejezetből, ill. a könyvből és elég jól be is tudja lőni szerintem, az más kérdés, h nekem kicsit hiányzik a régi, „vonalas” megoldás a vizuális típusoknak, a képernyő alján, ahol a vonalbeosztásból lehetett (legalábbis konvertált epub-nál) leolvasni, milyen hosszúak az egyes fejezetek. Szintén jó dolog, h ujjal ki lehet jelölni egy-egy mondatot, bekezdést, ezzel megjelölheted magadnak, vagy megjegyzést fűzhetsz hozzá, sőt a szótár funkció is újabb értelmet kapott, ha csak 1 szót jelölök ki a szó jelentésére vonatkozóan a Duden-ből kapok magyarázatot (persze ez csak a német ill. angol nyelvű könyveknél működik).
Kétféleképpen lehet lapozni a paperwhite-on olvasás közben: vagy egyszerűen csak rápöttyintek ujjbeggyel a képernyő jobb oldalára, ha előre, bal oldalára, ha visszafele szeretnék lapozni és a touch screennél jellemző jobbra ill. balra húzós lapozás is lehetséges, de ez szerintem olvasás közben nem túl praktikus. Még a rápöttyintés is picit macerásabbnak tűnik, mint az eddig „nyomógombos” lapozás, na de persze ne legyek telhetetlen, elvégre a manuális könyvlapozás sem okoz gondot, így talán ez is vállalható;). A könyveken kívül, a menüben viszont csak a „csúszkás” lapozás lehetséges.
Ami negatívum, h az eddigi 3500 könyv helyett, erre csak 1100 fér, ez azért elég radikális csökkenés, na nem mintha annyi könyv lett volna a régin;). A kikapcsolt állapotban látható képernyőkímélők sem vetélkedhetnek a régi, főként írókat ábrázoló gyönyörűséges rajzokkal, de amennyire tudom, ez már az összes újabb Kindlenél így volt, kár:S.


Az egyetlen dolog, ami momentán aggodalomra ad okot számomra az az akku. Azt írják mindenhol, 8 hétig nem kell tölteni, igaz azt is hozzáteszik, akkor, ha napi fél órát használod, de az azért akkor is nonszensz, h az első napokban naponta, kétnaponta kellett töltenem. Jó, nem merült le teljesen, de eléggé. Igaz több száz könyvet rendezgettem rajta gyűjteményekbe, meg ismerkedtem a cuccal, de akkor is. Meg sokat mutogattam is, tok kinyit, becsuk, ami jelen esetben azt jelenti, h bekapcsol, kikapcsol, ez is az újítások közül való, egy mágnessel záródik a tok és ez automatikusan be- ill. kikapcsolja a könyvolvasót.


Maga a tok sokak szerint nagyon szép és elegánsabb, mint a régi, ez valószínűleg így is van, de szerintem sérülékenyebb is lesz és hát elég sok kritika érte amazonékat amiatt, h bőrkét árulják, pedig nyilvánvalóan nem az (ezt nekem is megerősítette egy szakértő) és hát a 35 eurós ár azért elég nehezen magyarázható. Csak hát ördögi kör ez, mert ha már veszek egy paperwhitot, akkor nem fogom csak úgy magába hurcolászni, ebben pedig aránylag tényleg biztonságban van és olyan masszívan ül benne, h egyelőre még kifeszegetni sem sikerült, egy idő után nem is próbálkoztam inkább.


Talán úgy tűnik, nem vagyok elégedett a paperwhitetal, ami nem igaz, inkább úgy mondanám, h az első könyvolvasómnál mindenre rácsodálkoztam, igazi hurrá hangulatban vettem birtokba, itt viszont a funkciók többsége már természetes számomra, ezt látom az amazonos vásárlói véleményeknél, értékeléseknél is, szerintem mindenki kritikusabb már, magasra tették a lécet az eddigi szerkezetek. Szóval szerintem, akinek a billentyűzetes verzió van, nyugodtan olvasson tovább azon, alapvetően nem sokat nyer pl. egy paperwhitetal, főleg, ha világítós tok is volt hozzá, ennek ellenére azért nem bántam meg a cserét.
Úgy tűnik egyre népszerűbbek a kindlök, a napokban olvastam egy cikket arról, mik az idei év karácsonyi ajándék slágerei Németországban, az amazon eladási statisztikáit vették ehhez alapul, aminek első 4 helyén Kindle állt (fekete, szürke, paperwhite, fire), hát igen;).

6 megjegyzés:

  1. nekem, pont ugyan olyan zöld tokos kindlem van, mint amit száműztél.:D Rettentő szeretem, semmi problémám nem volt még vele. Igazából nem is használom agyon. És bár a férjem pedzegette már, hogy nem szeretnék-e egy másikat, egy újabbat, de nemet mondtam. Bár kétség kívül ez a piroska is nagyon tetszetős.:)

    VálaszTörlés
  2. Én sem tudok a régire sem rosszat mondani, de nagyon vonzott az újdonság varázsa és a régi is jó kezekbe került, én nagyon sokat használtam, végül nehezen váltam meg tőle.

    VálaszTörlés
  3. Ú, nagyon jól néz ki ezzel a tokkal. Én is gondolkodom, hogy beújítok egy paperwhite-ra. Szállítással, tokkal együtt mennyibe került?

    VálaszTörlés
  4. Német amazontól rendeltem, 129 Euro volt az olvasó és 35 hozzá a tok. Szállítás ingyenes volt, mert Németországba rendeltem, Magyarországra ezt még nem szállították akkor, nem tudom ez változott-e azóta, de úgy tudom elég drága a kiszállítás.
    Összesen 48 ezret emeltek le, magyar oldalon is láttam, h lehet rendelni 52900-ért, tok nélkül...:S.

    VálaszTörlés
  5. Ohh. Kár, hogy nekem nincs ismerősöm Németben. :( Akkor marad a reklámos verzió kéz alatt 40-ért. :) Remélem majd tokot is tudok aránylag olcsón szerezni itthon, mert gyönyörű benne. Köszi az infót! :)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Anita, tudnál nekem abban segíteni, hogy hol tudok magyar könyveket letölteni Kindle-re. Jelenleg Angliában élek és egyszerűen csak angol könyveket töltök le az amazonról, de érkedelnének magyarok is. Köszi agota.medei@kabelnet.hu

    VálaszTörlés